Spanyolországban meghalt Luis Sepúlveda világhírű chilei író, rendező és környezetvédő, akinek halálát az új típusú koronavírus okozta az észak-spanyolországi Oviedo egyetemi kórházában csütörtökön.

A tartományában, ahol élt, ő volt az első diagnosztizált

A 70 éves író február 29-én került kórházba tüdőgyulladással, néhány nappal azután, hogy hazatért egy művészeti fesztiválról Portugáliából. Ő volt az első, akinél diagnosztizálták a fertőzést Asztúria tartomány területén, írja a The Guardian.

Meghalt Luis Sepulveda Iro Koronavirus
Luis Sepúlveda Chilei Író / Fotó: Getty Images

Luis Sepúlveda 1977-ben hagyta el szülőhazáját, miután két évet töltött börtönben és majdnem ugyanannyit házi őrizetben, amelyre Augusto Pinochet diktátor hatalomra jutása után ítélték, mivel a baloldali kötődésű Sepúlveda a megbuktatott Salvador Allende elnök közvetlen környezetéhez tartozott.

Több dél-amerikai országot bejárva Nicaraguába költözött, ahol részt vett a Somoza-diktatúrát megdöntő sandinista felkelésben 1979-ben. Ezután Németországban telepedett le, 15 évig élt Hamburgban. Színházrendezői végzettsége mellé kommunikációs diplomát szerzett a heidelbergi egyetemen, és csatlakozott a Greenpeace környezetvédő szervezethez.

A legsikeresebb könyvét több mint 60 nyelvre fordították le

A nemzetközi ismertséget az 1988-ban megjelent, magyarul is olvasható, Az öreg, aki szerelmes regényeket olvasott című műve hozta meg számára,amelyet az Amazonas őserdejében, az ecuadori shuar indiánok között eltöltött idő inspirált. A regényt több mint 60 nyelvre fordították le és 18 millió példányban kelt el, kötelező olvasmány lett középiskolákban és egyetemeken is.

Tíz aktivista, akik megváltoztatták Amerikát – Fotók

Ne hagyjuk, hogy azt mondják, egy ember nem tudja megváltoztatni a világot. Ez a fő üzenete KK Ottesen új könyvének, az Aktivisták: Bátorságportéknak. Negyven aktivistát, köztük Bernie Sanderst és Edward Snowden t fotózta, akik életüket az emberi jogi küzdelemnek szentelték. Dolores Huerta munkáspárti vezető és civil jogi aktivista Ottesen könyvében nem ért egyet azzal az állítással, hogy vezetőnek születni kell.

Filmes változatát Rolf de Heer rendezte Richard Dreyfuss főszereplésével.

Számtalan nagy sikerű írása közül magyarul megjelent még A sirályfióka esete a macskával, aki megtanította repülni című könyve is.

Sepúlveda 1997-ban költözött Spanyolországba, az asztúriai Gijón városába, ahol iberoamerikai irodalmi szalont vezetett.

A tegnap szintén nagy legenda hunyt el az új koronavírus okozta komplikációk után. Az amerikai Lee Konitz dzsessz-szaxofonos veszítette életét, akit az év alt szaxofonosának is megválasztottak.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.