A Népszava információi szerint központosíthatják a megyei lapokat. A lap úgy tudja, a folyamat eredményeként pedig “akár a teljes vidéki napilaphálózat is megszűnhet a jelenlegi formájában.”

A már eddig is központosított megyei lapokat felszámolhatják, mondta több érintett lap munkatársa és vezetője is a Népszavának. A lapnak az egyik alkalmazott elpanaszolta, hogy amikor az egyik női mosdóban elromlott a villany, ki kellett volna hívni egy szerelőt. A lapvezetés viszont nem tett semmit napokig, mert még nem kapták meg “fentről” a hozzájárulást.

Megyei Lapok Központosítás
Felszámolhatják A Kormányközelbe Kerül Megyei Lapokat / Fotó: Azonnali

Mint ismeretes, 2016 őszén a megyei lapok többsége Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került. Ezt követően pedig a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) létrehozásával minden helyi kiadvány a kormányközeli szervezet tulajdonává vált.

A lap emellett megjegyzi, hogy több megyei napilap munkatársa és vezetője egyetértett abban, hogy további központosításra számítanak.

Ez a folyamat viszont régóta tart: politikai és sport oldalakat már egy központi szerkesztőség látja el anyagokkal. Sőt, az újságoknál már csak a helyi híreket dolgozzák fel.

A megyei lapok egyik előfizetője kifogásolja, hogy csak “migránsokkal” tömik tele az újságot – elege van

A ContextUs megalapításának elején a megyei lapok értékesítőjeként dolgoztam, diákmunkásként néhány hónapig. Érdekesebbnél érdekesebb beszélgetések zajlottak le, emiatt úgy gondoltam, ezt a nyilvánosság elé tárom. Egy Facebook-oldalon tettem közzé az Értékesítő naplója történeteit. Néhány perce pedig véletlen elém került az egyik poszt, így nagyobb nyilvánosság elé tárom.

A Népszava úgy tudja, a Komárom-Esztergom Megyei 24 ÓRA lapban általában hat oldalt (plusz címlap felét), a Fejér Megyei Hírlap munkatársai tizenkettőt készíthetnek maguk. A Somogyi Hírlapnál viszont mindössze tíz oldalt írnak helyben.

Kocsis Máté szerint a politikai ellenfél nem az ellenzék, hanem a sajtó, amit le kell győzni

Kétórás lakossági fórumot tartott Deutsch Tamás EP-képviselő és Kocsis Máté, a 8. kerület országgyűlési képviselője, volt helyi polgármester. Az tudósítása szerint a rendezvényen tulajdonképpen a bevándorlás adta a kohéziós erőt. Ennek fényében Svédország és Szudán közt egyenlőségjelet tetttek. Kocsis Máté, aki a fórum végén kapott szót, elmondta, nem az ellenzék, hanem a kormánykritikus sajtó a politikai ellenfele a kormánynak.

A Népszava információi szerint már folyik a kormányzati médiabirodalomhoz csak később csatlakozott lapok, például a Kisalföld központosítása. Ezen médiumok később új, a többihez hasonló arculatot kapnak.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Olyan hírek keringenek a szerkesztőségben, hogy az önkormányzati választások után, de legkésőbb 2020 elején teljesen megszűnnének a jelenleg működő megyei napilapok. Helyüket egy központilag szerkesztett újság venné át[/perfectpullquote]

– mondták többen a Népszavának.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.