Új könyvet jelentett be Michel Houellebecq Goncourt-díjas francia író, a kortárs francia irodalom egyik legismertebb és legellentmondásosabb alakja – adta hírül az MTI.

A komor társadalomképéről híres Houellebecq abból az alkalomból nyilatkozott csütörtökön az Europe 1 francia rádiónak, hogy életműdíjat vehetett át. Az író 2015 óta nem publikált, életét a költészetnek és a fotózásnak szentelte. 2015-ben az ő könyvei keltek el a legnagyobb számban Franciaországban.

Legutóbbi regénye, a Behódolás 2015. január 7-én, a Charlie Hebdo magazin szerkesztősége ellen iszlám szélsőségesek által elkövetett merénylet napján jelent meg.

A 2022-ben játszódó regénye, amelyben a franciaországi elnökválasztáson egy muszlim párt jelöltje győz, élénk vitát váltott ki Franciaországban és világszerte. 

Ujnautilus.info Michel Houellebecq En Mode Pascal Brutal Article Landscape Pm V8
Michel Houellebecq Az Örökös Cigivel A Szájában / Fotó: The Guardian

A csütörtöki rádióinterjúban Houellebecq arról beszélt, hogy könyvet írni nagy felelősséggel járhat, mint mondta, regényei megváltoztathatják az emberek életét, ha egyik pillanatról a másikra úgy döntenek, hogy a világ elviselhetetlen a számukra.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Könyveim alkalmatlanná tehetnek az életre, de nem szabadkozom, ez velem is megtörtént olyan könyvek esetében, mint A romlás virágai vagy Dosztojevszkij művei.[/perfectpullquote]

“Nagy felelősség könyvet írni, de nem akarom kivonni magamat alóla. Ez komoly tevékenység” – mondta.

Az anyakönyve szerint 62, saját bevallása szerint 60 éves író szeptemberben nősült, egy Qianyum Lysis Li nevű, kínai származású fiatal nőt vett feleségül.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.