Múlt héten adta hírül a HVG, hogy a Katona József Színház után az Újszínház berkein belül is történhetett visszaélés. Egy 2016-os ügy kapcsán a Színházi Dolgozók Szakszervezete Mihályi Győző, az elnökük ellen kezdeményezett vizsgálatot.

Etikai vizsgálat Mihályi ellen

Mint írtuk, a HVG információ szerint az Újszínház berkeit is elérte a szexuális zaklatási ügy. A lap szerint az Újszínház vezetője, Dörner György levelet kapott a Fővárosi Önkormányzattól, melyben azonnali tájékoztatást kértek egy, a színházban történt szexuális visszaélésről. Akkor mindössze annyit lehetett sejteni, hogy az elkövető ismert, állami kitüntetéssel rendelkező színész. Később az ATV-hez eljuttatott üzenet szerint a Színházi Dolgozók Szakszervezete viszgálatot kezdeményezett Mihályi Győző ellen, aki egyben a szervezet elnöke is. Az etikai vizsgálat december 9-én zajlott.

Újabb szexuális zaklatási ügy: Az Újszínház ismert, állami kitüntetéssel rendelkező színész lehet érintett

A értesülése szerint az Újszínház vezetése, konkrétan Dörner György igazgató pénteken levelet kapott a Fővárosi Önkormányzattól, melyben azonnali tájékoztatást kértek egy, a színházban történt állítólagos szexuális visszaélésről. Mint írja a lap, az eset 2016 elején történt. A főváros illetékesei afelől érdeklődnék, hogy érkezett-e bejelentés akkor a színház vezetéséhez.

A lap felkereste az Újszínház igazgatóját, Dörner Györgyöt, aki azonban azt felelte: „Köszönöm a kérdését, és minden jót kívánok”, majd letette a telefont.

Az Index információi szerint a színész lefogta az áldozatot és a ruhája alá nyúlt. A HVG forrásai szerint az ügyben csak annyi intézkedés történt, hogy „a két felet elkülönítették egymástól, azaz az volt az igazgatói kérés, hogy a továbbiakban ne dolgozzanak együtt”.

Az ügyben az Index korábban Dörner Györgyöt és Mihályi Győzőt is megpróbálta elérni, de egyikük sem vette fel a telefont, és az üzenetükre sem érkezett válasz.

Megszólalt az Újszínház színésze

Mint írtuk, december 9-én zajlott az etikai vizsgálat a 2016-os ügy kapcsán Mihályi ellen. A Jászai Mari-díjas színész azt mondta az ülésen, írja a 24.hu., hogy kérdéseket tettek fel a bejelentéssel kapcsolatban, amelyben szexuális zaklatással vádolják. Elmondása szerint a levelet nem a sértett írta, hanem egy bejelentő, akinek szerinte semmi köze a dologhoz.

Mihályi Győző Zaklatás Újszínház Zaklatás Dörner György
Mihályi Győző Jászai Mari-Díjas Színész, A Színházi Dolgozók Szakszervezetének Elnöke / Fotó: Simon Erika

Mihályi arról is beszélt, hogy maga is elítéli a zaklatást, illetve a levélnek egyetlen mondatát sem ismeri el, tiltakozik, rágalmazásnak és becsületsértésnek tartja, így jogi lépéseken gondolkodik.

Ezen kívül azt is leszögezte, hogy a bizottság felállítását mindenben támogatta, ártatlannak vallja magát, valamint szerinte semmilyen ügy nem volt az Újszínházban 2016-ban.

Nagyon erős politikai, liberális támadást érez, úgy véli, harc folyik azért, hogy Dörner ne töltse ki mandátumát, és ennek olyan szempontból lett szerinte áldozata, hogy a bejelentő egy ügyelő volt a színházban.

Mihályi Győző lehetett az elkövető az Újszínházban történt zaklatási ügyben

Az ATV információi szerint Mihályi Győző ellen a 2016-os, Újszínház ban történt zaklatási ügyben etikai vizsgálat indul. Mint beszámoltunk, korábban mindössze annyit lehetett tudni, állami kitüntetéssel rendelkező, ismert színész lehetett az elkövető. A értesülése szerint az Újszínház vezetése, konkrétan Dörner György igazgató pénteken levelet kapott a Fővárosi Önkormányzattól, melyben azonnali tájékoztatást kértek egy, a színházban történt állítólagos szexuális visszaélésről.

Mihályi azt mondta, a levél nem is tényeken alapul, hanem olyan, mint egy iromány, egy fogalmazás, mert „légből kapott”. Megjegyezte továbbá, hogy azért is állt bele a bizottságba, mert szerinte csak a nevét akarták besározni, és olyan, mintha a bejelentő valahogyan be akart volna férkőzni a szakszervezetbe.

Az Újszínház közleménye

„Az Újszínház részére 2019. december 6-án megkeresés érkezett Budapest Főváros Önkormányzata, (sic!) mint Fenntartó részéről, hogy tájékoztatást kér egy vagy több 2016-ban elkövetett szexuális zaklatás ügyében. A Fenntartó képviselőjét szóban és írásban is tájékoztattuk, hogy ilyenről nincs tudomásunk. Hivatalos bejelentés Színházunkhoz sem akkor, sem azóta nem érkezett. A sajtóban megjelent cikkek valóságtartalmát vitatjuk és visszautasítjuk. A bejelentő személye, valamint a bejelentés tartalma számunkra ismeretlen, mivel mi is a sajtóból értesültünk, hogy a Fenntartó, valamint a Színházi Dolgozók Szakszervezete részére ilyen jellegű bejelentés történt. Mind a két intézménytől a mai napon tájékoztatást kértünk. A mai napon rendkívüli társulati ülés alkalmával tájékoztattuk a társulatot, hogy az Etikai bizottság a sajtóban megjelent vádak miatt vizsgálatot indít. A társulatot biztosítottuk, arról, hogy amennyiben bárki bejelentést tesz, minden erővel az esetleges áldozatok megvédésére fog törekedni a színház. Az Újszínház több szabályzattal is rendelkezik, mely lehetőséget biztosít az ilyen és ehhez hasonló ügyek bejelentésére, valamint kivizsgálására.”

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.