Autentikus borok, élő sörök, kristálytiszta pálinkák – egyebek mellett ezeket kínálja a Mitiszol? Fesztivál november 12-én.  A természetes italok fesztiválja “igazi ennivalókkal” is készül, s várja látogatóit a Millenárison.

Az vagy, amit megiszol  továbbra is ezt hirdeti az idén harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Mitiszol? Fesztivál. Az esemény szervezője, a természethű borokat népszerűsítő Terra Hungarica korábbi rendezvényét, a Borszalont cserélte a Mitiszolra elsősorban azért, hogy a borfanatikusokon túl egy szélesebb közönséggel is megismertesse az évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvendő borkategóriát. 

Nemcsak a közönség, de a kínálat is jelentősen bővült, hiszen az óriási borválasztékon túl (30 kárpát-medencei és 10 külföldi pincészet több mint 120 bora) a résztvevők söröket, pálinkákat, gyümölcsleveleket, szörpöket, gyógyteákat és kávét is kóstolhatnak.

A közös nevező a tiszta forrásból, vegyszermentes gazdálkodásból származó alapanyag, valamint a szintetikus adalékok nélkül, minimális beavatkozással készült termékek.

Mitiszol Fesztivál

Az italok mellett igazi ennivalók is lesznek, idén is közös tapas tálakat kínál a Pipacs Biopékség, az Élő Bolygó Farm és a Zsámboki Biokert, a meleg ételekről pedig ezúttal a zöld ebédjéről és cateringjéről ismert Házikó, valamint a zebegényi Natura Hill ökohotel és étterem gondoskodik majd.

A fesztiválon érdemes külön figyelmet szentelni az idén 10. születésnapját ünneplő, természethű borokra fókuszáló borkereskedésre, a Terroir Clubra, amely azon túl, hogy számos külföldi kiállítót hívott a rendezvényre, egy különleges prémium kóstolót is tart majd, amelyen az elmúlt évtized legemlékezetesebb borait kóstolhatja a közönség Champagne-tól Burgundián át Tokajig.

A nagyszabású, de emberi léptékű sétáló kóstolón túl, mindenki számára nyitott előadásokat tartanak többek között a kenyérsütésről, a kávékészítésről és a sörfőzésről is.

Jegyárak:  november 10-ig 8.900 Ft, a helyszínen 9. 900 Ft – amely tartalmazza az összes bor és egyéb italok kóstolását, fogyasztását.

Kiemelt fotó: nullahategy.hu

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.