Mindenki hagyott már el egy-két dolgot utazás közben. A brit East Midlands, amely napjában több ezer utas szállításáért felel, összefogva a Királyi Filharmonikus Koncertzenekarral, érdekes koncertnek adott helyet. Az elhagyott tárgyak köré szerveződő esemény érdekes tényekre mutatott rá.

Az An Ode To My Former Owner (Óda a korábbi tulajdonosomhoz) című művet kimondottan azoknak írták, akiknek tulajdonuk a vonattársaság eltűnt tárgyak osztályán kötött ki. Fokozva a komikus hatást, a zenekar az elveszett tárgyakat használta a zenéléshez. Malcolm Wilson, a zenekar menedzsere elmondta, a zenészek már sokféle hangszerrel játszottak, de felfújható kaktusszal vagy szörfdeszkával még soha.

Eastmidlandstrainslostproperty 01 Lo Res
Nem Mindenkinek Van Lehetősége Egy Szörfdeszkával Zenélni / Fotó: West Bridgford Wire

Az East Midlands létrehozott egy új szolgáltatást (Found It!), amely segít nyomon követni és megtalálni az elvesztett tárgyakat. A vonattársaság e mellett nyilvánosságra hozta, milyen tárgyakat vesztettek el az emberek az elmúlt évben. Tavaly november óta majdnem 38 millió tárgyat hagytak el az utasok. És ennek 25%-a teljesen gazdátlan maradt. Nem vicc, de ezek között volt egy kivágott Donald Trump bábu, egy Start Trek jelmez, műfog, egy csomag kondom, szörfdeszka, de még egy ortopéd láb is.

Megtalálták Judy Garland, az Óz, a csodák csodája színésznőjének elveszettnek hitt cipőjét

Az 1939-es Óz, a csodák csodája című mesefilm színésznőjének piros flitteres cipellőjét egymillió dollárra, azaz több mint 280 millió forintra voltak biztosítva, a hatóságok pedig még ezt az összeget is meghaladó nyomravezetői díjat tűztek ki rá – írja a Daily Mail. A nyomozásba az FBI is beszállt, és kedden jelentették be: az ereklyét megtalálták.

A legtöbbször hátizsákot, telefont, pénztárcát, kabátot és esernyőt hagynak el az ingázók. A legáltalánosabb okok közé tartozik az elalvás, a figyelem elvonása a többi utas által vagy a részegség. Sajnos olyan is előfordul, hogy más csomagját kapják fel az utasok. Ez esetben egy részük leadja a talált csomagot, másik részük interneten keresztül próbálja megtalálni eredeti tulajdonosát. A vállalat reméli, hogy a rendhagyó előadás segít az utasoknak megtalálni elvesztett eszközeiket.

Hallgasd meg a zenekart:

Royal Philharmonic Concert Orchestra play a piece of music using items left behind on trains

Members of the Royal Philharmonic Concert Orchestra struck a chord with commuters – by playing a piece of music using items left behind on trains, including …

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.