Majdnem 16 millióval növelte előfizetői számát a Netflix streamingszolgáltató 2020 első negyedévében.

Már az első negyedévben kiváló számokat produkálnak

A Netflix közleménye szerint jelenleg már 182,9 millió előfizetője van világszerte, írja a Variety. A tavalyi helyzethez képest ez 22,8 százalékos növekedést jelez. A szolgáltató korábban arra számított, hogy a koronavírus-járvány miatt otthon maradó közönség révén mintegy hétmillióval nőhet az előfizetői köre.

Netflix Filmek Sorozatok Bevetelek Koronavirus Scaled
/ Fotó: Netflix

Nem csoda, hogy erre jutott a szolgáltató, hiszen, mint megírtuk korábban, a magyar nyelven már elérhető Netflix statisztikái szerint még több időt töltenek az emberek a platformjukon. Sőt, már a koronavírus-járvány előtt feltornázták a részvényüket a tőzsdén a karanténban filmezők.

A második negyedévre is növekedést várnak

A streamingszolgáltató a második negyedévben további 7,5 millió előfizető belépésével számol. Remélik, hogy a járvány elmúltával hamarosan fel lehet függeszteni a karanténkorlátozásokat, de tisztában vannak azzal, hogy ez majd a nézettségük csökkenésével jár és lassul az előfizetői kör bővülése is.

A Netflix Párizsban nyitott új irodát, és nagy dobásra készül a franciáknál

A Netflix 2014 óta van jelen Franciaországban, ahol 40 emberrel dolgozik, és 24 francia nyelvű produkciót készített, köztük hat filmet és kilenc sorozatot. Az amerikai televíziós streaming-szolgáltató most Párizsban nyitott új irodát és azt tervezi, hogy több mint húsz francia nyelvű produkciót készít 2020-ban. – írta Reed Hastings, a Netflix vezérigazgatója közleményében, írja a .

A szolgáltató egyik legnépszerűbb sorozata az első negyedévben a Tiger King dokumentumfilm-sorozat volt, amely az Egyesült Államokban a Stranger Things 3. évadának nézettségét is megdöntötte.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.