Kutatók állítják, ha hétvégén dolgozol, nagy az esély a depresszióra

Kutatók állítják, ha hétvégén dolgozol, nagy az esély a depresszióra

Nagyobb a depresszió kockázata azoknál a nőknél, akik heti 55 óránál többet dolgoznak. Ezt brit kutatók mutatták ki, akik szerint férfiak esetében ez nem áll fenn.

A University College of London és a londoni Queen Mary Egyetem kutatói huszonháromezer embert vontak be kutatásukba. Ezek eredményeit a British Medical Journal tekintélyes orvostudományi folyóirat járványügyi és közegészségügyi szakfolyóiratában tették közzé.

Popsztárok hívják fel a figyelmünket a depresszió súlyosságára / ContextUs

A serdülők között a depressziósok száma 30%-kal emelkedett az elmúlt évtizedben. Azt is megfigyelhetjük azonban, hogy ez a generáció talán jobban hangot tud adni a szenvedésének, mint ezelőtt akármelyik. Erre pedig kétség kívül nagy hatással vannak a popsztárok, hiszen Selena Gomez, Pete Davidson és Lady Gaga is nagy figyelmet szentelnek ennek a problémának.

Figyelembe véve az életkort, a jövedelmet, az egészségi állapotot és a munka jellegét a kutatók azt találták, hogy a hosszabb munkaidőben dolgozó nők esetében 7,3 százalékkal több depressziós tüntetek jelentkeztek, mint azoknál, akiknek munkaideje heti 35-40 órás volt.

Kimutatták azt is, hogy a hétvégi munka mindkét nemnél növelte a depresszió kockázatát.

Azoknál a nőknél, akik a hónap valamennyi vagy szinte valamennyi hétvégéjén dolgoztak, 4,6 százalékkal több depressziós tüntet jelentkezett azokhoz képest, akik csak a hét öt napján, munkaidőben dolgoztak.

Női depresszió / Képünk illusztráció / Fotó: iStock

A férfiaknál ez az arány 3,4 százalék volt.

Gurls Talk: így győzhető le a szorongás és a depresszió

A model, aktivista Adwoa Aboah által alapított Gurls Talk célja, hogy segítse a nőket felépülni mentális betegségekből, szorgalmazza a gondoskodást testről és szellemről. Szeretne közösséget létrehozni, hogy őszinte párbeszédbe lépjenek olyan témákról, mint a depresszió, a testkép vagy a menstruáció. Indulása óta mozgalommá nőtte ki magát, számos videóval, Instagramon keresztüli cikk-közléssel.

“Ez egy megfigyelésen alapuló tanulmány. Lehetetlen minden okot pontosan megállapítani” – mondta Gillian Weston, a UCL kutatója. Kutatócsoportjuk azonban képes volt számos depressziókockázati tényezőt megállapítani. Ezek között volt a végzettség, a jövedelem, a házasság vagy a gyerekek léte.

A hosszú munkaidő azonban a depresszió magasabb kockázati tényezője volt.

Weston kutatócsoportja szerint megállapításaiknak komoly jelentősége van napjainkban, amikor az emberektől egyre inkább elvárják, hogy a hagyományos 9-től 5-ig munkaidőn túl dolgozzanak.

Kezdőlap > Kutatók állítják, ha hétvégén dolgozol, nagy az esély a depresszióra

A szerk. ajánlása

A hónap legnépszerűbb cikkei

Top sztorik a rovatból