Két héttel a Németország keleti részében történt szélsőjobboldali erőszak után több mint 12.000 ember tiltakozott a rasszizmus ellen az ország nyugati felében.

A német kormány azon döntése, hogy a konfliktusok által sújtott országok egy részét, mint Afganisztánt “biztonságos származási országnak” tekinti, rendkívül ellentmondásosnak bizonyult. A kitoloncolások és a rasszizmus ellen az eddigi kelet-német megmozdulások után most Németország nyugati része is felemelte a szavát.

Mintegy 12.000 embert gyűlt össze Köln, Dortmund és Gelsenkirchen utcáin vasárnap azt követelve a német kormánytól, hogy szüntesse be a menekültek kitoloncolását Irakba és Afganisztánba. A tüntetők azt állítják, egyik ország sem elég biztonságos ahhoz, hogy oda visszatérítsék az embereket.

A demonstrálók szerint ezeknek a menekülteknek inkább meg kellene engedni, hogy Németországban maradhassanak.

Köln konzervatív polgármestere, Henriette Reker, akit 3 éve egy bevándorlásellenes szélsőséges megkéselt, szintén ott volt a tüntetésen. A “Köln állást foglal!” demonstráció keretében a felvonulók a rasszizmus és idegengyűlölet ellen is tiltakoztak a chemnitz-i szélsőjobboldali erőszakra válaszul.

45510811 303
A Menekültek Kitoloncolása És A Rasszizmus Ellen Tüntettek Kölnben / Fotó: Reuters / W. Rattay

A transzparenseiken többek között ilyen szövegek álltak: “a tengeri mentés kötelesség” és “a nacionalizmus hiba.”

A kitoloncolások ellen a németek egyébként gyakran tiltakoznak repülőtereken is.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.