A saját földünkön a saját kultúránk szabályai és értékei szerint akarunk élni – jelentette ki a miniszterelnök, Orbán Viktor, írja a HVG.

“Néha azt hallom, hogy Magyarországon kultúrharc zajlik. Azt gyanítom, hogy az egyes pozíciók körüli lökdösődés, a kultúrfilozófiák közötti hírlapi vita talán a modern élet megszokott rendjéhez tartozik” – fejtette ki a kormányfő a Hagyományok Házának székhelye, a felújított Budai Vigadó átadásán. Szerinte azonban Magyarországon inkább kultúrbéke van: lassan teljes egyetértés formálódik arról, hogy “a jövőnket családra, a munkára és a nemzet újraegyesítésére kell építeni”.

Egy álkultúra hamis ellenforradalma, ami most zajlik Magyarországon – Vélemény

A kormány évek óta próbálja einstandolni a tudományt és a kultúrát, de valahogy még most se sikerült neki. Az autoriter eszközök keverednek a dilettantizmus dühével, és ennek esszenciája egy hamis kulturkampf víziója. Hol próbált a kormány belerúgni a kultúrába? Hosszú és a teljesség igénye nélküli lista következik.

Hangsúlyozta: az európaiak tiszteletben tartják a más kultúrákat és képviselőiket, de “senki sem kötelezhet minket arra, hogy ez a tisztelet saját kultúránk feladását és egy másik kultúrának való behódolást jelentsen”.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A saját földünkön – s ez igaz Európára és Magyarországra is – a saját kultúránk szabályai és értékei szerint akarunk élni”. Ha ugyanis eltűnnek a történelmi, kulturális alapok, “ha hagyjuk, hogy kicseréljék a kulturális altalajt”, akkor Európa kártyavárként dől össze[/perfectpullquote]

– jelentette ki a miniszterelnök.

Ορβαν
Orbán Viktor / Fotó: Mti

Hozzátette: a magyarok érzik ezt a veszélyt, ezért “kiállunk és elmondjuk, kik vagyunk, mit gondolunk Istenről, hazáról, családról” és hogy a magyarok szerint mi következik ebből az európai életre nézve. Szerinte “ha nem ezt tesszük, áldozatai leszünk egy lopakodó összeurópai kulturális önfeladásnak”.

Orbán Viktor hozzátette, hogy egy ország jövőjét nemcsak gazdasága, katonai ütőereje és politikai befolyása alapozza meg, hanem kulturális teljesítménye is. Ezért minden kultúrára elköltött forint befektetés a jövőbe, egy magyar és keresztény, vagyis egy európai jövőbe – hangsúlyozta.

A miniszterelnök úgy fogalmazott: a magyar nép mélyreható és erős gyökerekkel kapaszkodik a kulturális örökségébe. “Mi, magyarok azért állhatunk ma itt, ezerszáz évvel a honfoglalásunk után, mert tudjuk, honnan jöttünk, és azt is tudjuk, mivel tartozunk az előttünk járó nemzedékeknek, sőt azt is tudjuk, mivel tartozunk az utánunk jövőknek” – mondta.

Meghekkelték a Petőfi Irodalmi Múzeum kiállítását

Úgy érezték, hogy a kultúrharc előidézte új irányokhoz kellene igazítani nemcsak a PIM személyi karát, de akkor már a kiállítást is, így frappáns kiegészítésekkel és átiratokkal „reformálták” meg a kiállítás különböző pontjait. Szóval kicsit meghekkeltük a Petőfi Irodalmi Múzeum tárlatát, hogy gördülékenyebbé tegyük az igazgatóváltást, és hogy kicsit felpörgessük a NER-hez méltatlanul lassan csordogáló kultúrreformot….

“Kultúránk megmutatja, kik voltunk, és kik vagyunk. (…) Erő, amely az országlakosokat nemzetté, a nemzet tagjait közösséggé teszi” – fogalmazott a miniszterelnök, jelezve, hogy a most készülő nemzeti alaptantervnek és vele az egész magyar iskolarendszernek is ezen az alapon kell majd állnia.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.