Többen megsérültek, amikor a londoni Piccadilly Színház mennyezetének egy darabja lezuhant a nézőtérre – írta a BBC csütörtökön.

A Denman utcai színházban Arthur Miller darabját, az Ügynök halálát adták elő szerda este, a nézőtér tele volt. A mennyezet egy darabja valamivel 20.00 óra előtt szakadt le, több nézőt beterítve a törmelékkel. Öt néző kisebb sérülést szenvedett, kórházban látták el őket.

Piccadilly Theatre Londoni Színház Menyezet Leesett
Piccadilly Theatre / Fotó: A Színház Hivatalos Weboldala

A rendőrség közlése szerint az előadást azonnal leállították és biztonságban kiürítették az épületet. Több mint ezer embernek kellett elhagynia a színháztermet. A színdarabot hétfőn kezdték játszani. Az ügynököt, Willy Lomant játszó Wendell Pierce sajnálatát fejezte ki a történtek miatt. A közösségi médiában megosztott videofelvételen az amerikai színész a Piccadilly Színház előtt áll, arra kérve a nézőket, hogy térjenek vissza és nézzék meg az előadást. “Megtiszteltetés, hogy ma este eljöttek. Nagyon sajnáljuk, ami történt” – mondta.

Ian Haddow, a BBC munkatársa is a nézőtéren ült. Arról számolt be, hogy a baleset az előadás kezdete után nagyjából 20 perccel történt. Elmondása szerint a mennyezet leszakadása előtt folyamatosan csepegett a víz, ami egy idő után vízfolyássá alakult, bár az eső nem esett.

Piccadilly Theatre. Londoni Színház Menyezet
A Mentőcsapat A Piccadilly Theatre Előtt / Fotó: Pa Media

Hozzátette, hogy a színház homlokzata és a tető fel van állványozva. A videó második felében látható is a mennyezeten keletkezett lyuk és a nézőtérre zuhanó törmelék. A színház még nem jelentette be, mikor nyitnak újra.

No Title

Well that was eventful- the ceiling at the Piccadilly Theatre fell in whilst watching #DeathOfASalesman. Incredibly efficient evacuation by the staff & very excited to hear @WendellPierce up close but sad not to see the play. Hopefully no one injured pic.twitter.com/iXPLDZpupV

Londonban néhány éve már történt hasonló eset: 2013 decemberében 76 ember sérült meg, közülük heten súlyosan, amikor az Apollo Színház mennyezetének egy darabja előadás közben a nézőkre szakadt.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.