Csütörtökön landolt a Paris Photo 21. kiadása a történelmi Grand Palais-ban. A több mint 180 galéria és művészeti könyvkiadók a világ minden tájáról összegyűltek, szóval a látogatóknak valójában minden dokomentum fotó, absztrakt és stílusfotó elérhető lesz egy helyen. 

Kiemelkedő lehetőség a nagyérdemű számára, hogy egy helyen láthassa az összes híres fotóművészt egy fedél alatt, olyan ikonikus és újhullámos művészeket is beleértve, mint Helmut Newton, Nobuyoshi Araki, Cindy Sherman, Francesca Woodman, csak úgy mint Harley Weir és Chad Moore. 

Az idei tiszteletbeli vendég Karl Lagerfeld lévén, a látogatók azt is megláthatják, hogy számára mely művek voltak a legkedvesebbek, hiszen a tervező és kreatív igazgató ezeket matricákkal jelezte. Patti Smith szintén tiszteletét tette és kurálta a Gagosian standot Robert Mapplethorpe, Peter Lindbergh, Diane Arbus és Cy Twombly munkáit használva.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.