Egy párizsi fellebbviteli bíróság megerősítette kedden, hogy egy amerikai házaspár köteles visszaszolgáltatni Camille Pissarro egyik, a második világháborúban elkobzott értékes festményét a zsidó származású francia tulajdonos, Simon Bauer műgyűjtő leszármazottainak.

Az amerikai Bruce és Robbi Toll tavaly adta kölcsön a Cuillette des Pois (Borsószedés) című impresszionista festményt kiállításra a párizsi Marmottan múzeumnak. A képet azonban ideiglenes letétbe helyezték, miután az eredeti francia tulajdonosok felismerték a festményt, és bírósághoz fordultak annak visszaszolgáltatását kérve.

Egy bíróság már tavaly novemberben kimondta, hogy a Toll házaspár nem járt el rosszhiszeműen, amikor a képet 800 ezer dollárért (mai árfolyamon 215 millió forintért) 1995-ben a Christie’s-nél megvásárolta,

de minden, a francia Vichy-rezsim és náci szövetségesei által elrabolt képpel kapcsolatos adásvétel érvénytelen.

Az amerikai házaspár megfellebbezte az ítéletet, amelyet azonban a másodfokú ítélet kedden megerősített. Bauer leszármazottainak ügyvédje szerint az újabb ítélet “megerősíti a barbarizmus áldozatainak jogát arra, hogy időkorlát nélkül visszaszerezzék javaikat, amelyeket elvettek tőlük”. A jogi képviselő reményét fejezte ki, hogy az amerikai pár belenyugszik az ítéletbe.

A gouache technikával készült festményt 1887-ben festette az impresszionista mester.

A kép része volt az 1862-ben született, cipőgyártásból meggazdagodott Simon Bauer 93 műalkotást magában foglaló gyűjteményének. A gyűjteményt 1943-ban kobozták el, és a Vichy-kormány zsidóügyi biztossága által kijelölt kereskedőn keresztül értékesítették.

1920
Camille Pissarro: Borsószedés

A Pissarro egyik felfedezőjének számító Bauert 1944-ben Drancyba internálták, de sikerült elkerülnie a deportálást. 1947-ben bekövetkezett haláláig csak a gyűjteménye kis részét tudta visszaszerezni.

Leszármazottai folytatták a kutatást a művek után, de mintegy húsz képet nem tudtak visszakapni.

A La Cueillette des Pois 1965-ben kis időre feltűnt egy adásvétel alkalmával, majd nyoma veszett, miután elkerült francia földről.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.