Egy 58 éves, Heves megyei férfi súlyosan bántalmazta a helyi polgármestert.

SMS-ekkel bombázta a polgármestert

„Időzített bombán ülsz, nem lennék most a helyedben! Sportemberrel ne húzz ujjat! Boksz Anti bá szavai lebegjenek előtted (erős ütésed van, Józsi, kerüld a verekedést!)” – hosszú időn át a fentiekhez hasonló levelekkel fenyegette, majd súlyosan bántalmazta polgármesterét, ezért a Hatvani Járási Ügyészség vádat emelt ellene.

A közlemény szerint a férfi évekkel ezelőtt félreértette a parlamenti tévéközvetítést, és azt hitte, az országgyűlési képviselők „szegénységi pénzt” szavaztak meg egyes rászorulók számára. Szerinte ez havi 160 ezer forintot jelentett volna az ő esetében, de a polgármester szándékosan nem volt hajlandó kifizetni neki.

Ezért 2015-től kezdve rendszeresen követelte a pénzt az önkormányzattól, ahogy telt az idő, egyre durvább hangnemben. „Nem fizetés esetén megregulázlak, nem mi halunk meg, ha meg kell halnod” – írta egyszer.

“Jöjjön meg az eszed és fizess!

2018 májusában már több mint 12 millió forintot követelt tőle azzal, hogy “Box, Taekwon-Do Önvédelmi és támadó sport, remélem, elég lesz hozzá, hogy a kért összeget kikapja a család, jöjjön meg az eszed és fizess!”

Brutális verekedés alakult ki a ketchup miatt, a McDonald’s dolgozója mégis gyorsan kiszolgálta a vendéget

A kaliforniai gyorsétteremben egy vendég extra ketchupra vonatkozó kérését elutasították, erre elkezdte ütni és fojtogatni a menedzsert. A nő megragadta a dolgozó torkát és a berontott vele a dolgozói területre. Police are looking for a suspect in a violent attack on a Santa Ana McDonald’s manager after the suspect requested ketchup.

Mivel csak nem érkezett meg a pénz, 2019. október 8-án reggel megvárta a polgármestert a munkahelye előtt, két fémcsővel többször fejen ütötte, majd a testét is ütlegelte, és közben hangosan kiabált vele. A polgármester súlyos, nyolc napon túl gyógyuló séülést szenvedett.

”A Hatvani Járási Ügyészség folytatólagosan, felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérletével, bántalmazással, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettével, valamint súlyos testi sértés bűntettével vádolja a jelenleg az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben fogva tartott, kóros elmeállapotú elkövetőt – akivel szemben kényszergyógykezelés elrendelésére tett indítványt” – áll az ügyészségi közleményben.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.