Éles bírálatok érik Prágát amiatt, hogy a cseh főváros vezetése a történelmi városközponttól délre eső Pankrác negyedben engedélyezte több felhőkarcoló építését – írta a Právo című napilap. 

A múlt héten ezzel kapcsolatban Csehországban jártak az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) és a (Műemlékek és Műemlékhelyszínek Nemzetközi Tanácsa (ICOMOS) szakértői. Azt vizsgálták, hogyan védi Prága vezetése a város történelmi központját. Emellett meg kellett bizonyosodniuk, hogy megfelel-e továbbra is az UNESCO világörökségi listáján való nyilvántartásnak.

A szakértők most jelentést dolgoznak ki prágai tapasztalataikról, amely az ICOMOS cseh nemzeti központja szerint legkorábban néhány hónap alatt készül el.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A misszió feladata, hogy az UNSCO számára jelentést dolgozzon ki. Ez 2020-ban kerül az illetékes bizottság elé. A jelentés alapján az UNESCO megvizsgálja, esetleg felvegye-e Prágát a veszélyeztetett világörökségi listára[/perfectpullquote]

– nyilatkozta Josef Stulc, az ICOMOS cseh nemzeti központjának alelnöke újságíróknak. Stulc szerint most még korai arról beszélni, milyen véleményt fogalmaznak meg a Prágában járt szakértők.

226 23 Otv 1
Josef Stulc, Az Icomos Cseh Nemzeti Központjának Alelnöke / Fotó: Ihned

“Feltételezhető, hogy a felhőkarcoló építési tervek, valamint az UNESCO korábbi figyelmeztetéseinek mellőzése miatt szigorodni fognak azok a feltételek, amelyek teljesítése alapján a prágai műemlékek, köztük a történelmi városközpont szerepelhetnek a világörökségi listán” – állítja a műemlékvédelemmel foglakozó Arnika cseh civil szervezet szombati közleményében.

A Právo úgy tudja, az UNESCO az elmúlt években többször bírálta Prágát a tervezett felhőkarcolók miatt.

A lap szerint a cseh főváros vezetése korábban nem vette figyelembe a bírálatokat, és csak diplomáciai nyomásra volt hajlandó engedélyezni a szakértők prágai vizsgálatait.

Szakértők szerint a pankráci felhőkarcolók legfeljebb 70 méter magasak lehetnek, hogy ne veszélyeztessék a belváros panorámáját. Ugyanakkor tény, hogy a például már majdnem elkészült Tower nevű épület magassága 104 méter. Hasonlóan magas épületeket terveztek a Pankrác melletti Kavcí hory és a központ melletti Zizkov negyedben is.

33187428643 C35068E423 B
Prágai Felhőkarcoló Építése Miatt Bírálják A Vezetőséget / Képünk Illusztráció / Fotó: Istock

Arnika szerint súlyos probléma, hogy a cseh fővárosban hiányzanak az új építkezéseket megfelelő módon szabályozó komplex előírások, amelyek figyelembe vennék a történelmi műemlékek védelmét is.

A kiszivárgott értesülések szerint az új városfejlesztési koncepció magas, illetve nagy tömegű épületek felépítését engedélyezné a belvárosban is.

Prága önkormányzata eddig a bírálatokat általában visszautasította és alaptalannak minősítette.

Az UNESCO betilthatja a belga antiszemita karnevált?

Az UNESCO világörökségi bizottságának hivatala közölte, hogy az ügyet napirendre tűzik a bizottság következő, december 9-14-i kolumbiai ülésén, amelyen megfontolás tárgyává teszik az esetleges levételt az emberiség szellemi örökségét felsoroló listáról. Az ENSZ Nevelésügyi, Oktatási és Kulturális Szervezetének pénteki közleménye hangsúlyozza, hogy elítéli “a rasszizmus, az antiszemitizmus, a muszlim- és idegengyűlölet minden formáját”.

Azzal érvel, hogy az elképzelésekről jelenleg még csak folyik a vita. A tavaly őszi önkormányzati választásokon hatalomra került Zöldek azonban azt ígérik, a felmerült problémákkal foglalkozni fognak.

Prága történelmi városközpontja, az Óváros, 1992-ben került fel az UNESCO világörökségi listájára.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.