David Rockefeller és felesége, Peggy privát műgyűjteménye került kalapács alá a Christie’s-nél. Csupán egy nap alatt rekordot döntött az aukció, mivel ez az eddigi legdrágább magán kollekció.

David Rockefeller, aki a Standard Oil dinasztia örököse és John D. Rockefeller unokája volt, 2017 márciusában, 101 éves korában halt meg. 

A keddi aukciós nap több, mint 646 millió dollárt hozott a konyhára. 115 millió dollárért gazdára talált többek között a Fiatal lány virágkosárral című 1905-ös Picasso-festmény.

A kép korábban Gertrude Stein íróé volt, aki személyesen a nagy spanyol festőtől vásárolta. 

43709968 303
Picasso: Fiatal Lány Virágkosárral / Fotó: J. Schmitt-Tegge / Dpa

Claude Monet Virágzó vízililiomok című festménye is rekord áron, 84,6 millió dollárért kelt el.

43688460 401
Monet: Virágzó Vízililiomok / Fotó: J. Schmitt-Tegge / Dpa

Paul Gauguin Hullámok című alkotásáért 35,2 millió dollárért fizetett a vevő.

Az egykori milliárdos bankár masszív műgyűjteményét több, mint 2000, árverezésre kerülő tétel alkotja. Ezek között szerepelnek ékszerek, bútorok, ezüstök és kerámiák is.

Utóbbiak egyik kiemelt darabja az a porcelán desszertes készlet, amit Napóleon magával vitt a száműzetésbe.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.