Richard Gere humanitárius tevékenységének elismeréseként megkapta Firenze városának kulcsait. A rangos díjat a Palazzo Vecchio impozáns festményei és márványszobrai között, az Ötszázak termében vehette át az immár 70 éves hollywoodi színész – írja a La Repubblica.

Richard Gere számára Toszkána egy ideje már rendszeres úti célnak számít. Közismert, hogy a buddhista sztár jóban van a Dalai lámával, Olaszországban pedig a híres vallási központba, Pomaiába szokott ellátogatni.

Richard Gere Firenze Város Kulcsai Elismerés
Richard Gere Átveszi Firenzében A Város Kulcsait Emberi Jogi Tevékenységéért / Fotó: La Nazione

“Mélyen meghatódtam, nagyon köszönöm nektek ezt az elismerést. Mindenképpen szeretnék visszajönni, mert nagyon sokat tehetünk együtt a várossal” – mondta köszönőbeszédében a színész.

Hollywood örök fiatal sármőre, Richard Gere 70 éves

A ma hetvenéves Richard Gere Philadelphiában született, és egy New York melletti farmon, szigorú metodista szellemben nevelkedett négy testvérével együtt. Korán megmutatkozott zenei tehetsége, az egyetemre sportösztöndíjjal került. Filozófiai tanulmányait félbehagyva két év után zenésznek, majd színésznek állt, de az áhított siker sokáig elkerülte.

A jobboldali városi képviselők tiltakozásról és Matteo Salviniről azonban nem nyilatkozott.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Nem hallottam az ellenem szervezett tüntetésről, nekem nem szóltak róla. Nem igazán érdekel a politika, ám annál jobban az emberek. Amerikaiként szégyellem azt, ami Szíriában történik. Az élőlények tisztelete mindent felülír és mindenkire egyaránt érvényes[/perfectpullquote]

– mondta Gere. A firenzei városvezető, Dario Nardella a sajtótájékoztatón a következőképpen reagált a jobbközép és az 5 Csillag Mozgalom képviselőinek távolmaradására: „Felfoghatatlan, hiszen humanitárius tevékenység elismeréséről van szó.”

Orbán migrációellenes szövetsége Salvinivel megint külföldi címlapot ért

A keddi milánói találkozón Orbán Viktor és Matteo Salvini kifejezésre juttatták, hogy olyan szövetséget akarnak kovácsolni, amelyik megváltoztatná az Európai Unió politikáját a menekültkérdésben. Miközben ismételten szembeszálltak az EU-val, elutasítva minden további menedékkérő felvételét. A magyar miniszterelnök és az olasz belügyminiszter nem rejtette véka alá egymás iránti csodálatát a meetingen.

Az említett városi képviselők eközben a Palazzo Vecchio előtt „Stop NGO” feliratú pólókban vonultak fel.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Nem veszünk részt a Richard Gere tiszteletére szervezett ünnepségen. Úgy véljük, hogy a város kulcsainak elnyeréséhez Firenzéhez való szorosabb kötődés vagy pedig rendkívüli érdemek szükségesek[/perfectpullquote]

– indokolta a távolmaradását a négy képviselő, majd hozzátették: „Ez az elismerés leginkább a polgármesternek hozott médiafigyelmet, és az ismert hollywoodi sztár nyári, lampedusai kiruccanásának szól a mai díjátadás.”

Kritizálják a Benettont migránsokat felhasználó, megosztó reklámkampánya miatt

A reklámban menekültek láthatók mentőmellényben, körülöttük önkéntesekkel. A mentéseknél segédkező SOS Méditerranée helyteleníti, hogy a Benetton “bajban lévő emberekről” készített fotókat használ fel a reklámjaiban. Matteo Salvini, olasz belügyminiszter ezt írta Twitter-oldalán: “Én vagyok az egyetlen, aki ezt megvetendőnek tartja?” A hirdetések online és a La Repubblica olasz lapban jelentek meg.

A képviselők ezzel arra az ügyre céloztak, amikor Richard Gere augusztus elején a bekerült a nemzetközi politikai hírekbe.

A sztár éppen Olaszországban nyaralt a családjával, amikor meghallotta, hogy az ország akkori belügyminisztere, a szélsőjobbos Matteo Salvini az olasz törvényekre hivatkozva nem engedi kikötni az Open Arms menekülteket szállító hajóját Lampedusán.

Gere, aki maga is a spanyol ngo aktivistája, megszakította a nyaralását, vizet és élelmiszert vásárolt, és személyesen adta át a segélycsomagokat a líbiai menekülteknek a hajón. Végül a közbenjárásának is köszönhetően közel 150 embert sikerült épségben a szárazföldre juttatni.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.