Nyisd ki a füled! – szól az idei jelmondat. És a szíved is, hiszen annyi különleges hang, kép, hangszer, fény ígérkezik, hogy csoda lesz hallgatni és érezni. A tojás is hangszer, a tetoválás megpecsétel – és többé már nem szabadulhatsz.

A Budapest Ritmo célja, hogy összeboronálja a zenét, a zenészt, a szakértőt, a hangszert, az éneket, odaadja őket egymásnak, és mindezt együtt a közönségnek. Tető alá hozza a régiókból származó közép- és kelet-európai zenekarok, művészek és a szakma nemzetközi krémjét. Olyan találkozási pontot szeretne létrehozni, ahonnan a térségből származó zenekarok tovább láthatnak a nemzetközi piacok felé. A vendégek között sok a külföldi fesztiválszervező, producer, lemezkiadó, újságíró, ezért a magyar fellépők szívesen mutatják meg magukat.

Négy érdekes, és feltehetően Budapesten csak egyszer látható produkciót, és több különlegességet ígér idén a Ritmo.

Pénteken a Söndörgő és az Amsterdam Klezmer Band első közös pillanatának lehetünk fültanúi. Történetük most kezdődik, a két zenekar lemezt is tervez jövő tavaszra együtt, és 2018 nyarán európai turnéba vágnak. Kétségtelenül különleges első hangzásokban lehet majd részünk, hiszen a mostani lesz az első koncertjük itt Budapesten, eddig egyszer játszottak együtt, Amszerdamban, szeptember elején.

20170926 171032
/ Fotó: Szőke Tamara

Lajkó Félix és a VOŁOSI is sikeres összjátéknak ígérkezik. A  VOŁOSIról fontos megjegyeznünk, hogy az utóbbi években a legérdekesebb, és egyben legnagyobb karriert befutott lengyel világzenei produkcióról van szó. A társulás különlegessége, hogy részben klasszikus zenészekből, részben népzenészekből áll. A klasszikus vonalat képviselő testvérpár egyikének esküvőjén falusi zenészek léptek fel, majd a hangulat hevében elkezdtek együtt játszani, és azóta sem hagyták abba. Ott helyben – a lagzin – megalakult a zenekar. Katovice térségéből származnak, ezért ők fognak a WOMEX nyitógáláján is játszani.

A harmadik együttműködés azért is különleges, mert Miczura Mónikát nagyon rég nem lehetett színpadon látni Magyarországon – és máshol sem sűrűn. Ezúttal egy Belgiumban élő tunéziai zenésszel, Jawharral együtt fog fellépni, akivel közös lemezt is készítenek.

Jawhar vs Mitsou – Wena Wena Mechi

for lyrics explanation see below. Jawhar vs Mitsou will peform live at Balkan Trafik Festival on the 16th of April 2016 in Brussels at the Bozar. More inform…

A negyedik produkció – amely szintén egyszeri alkalomnak ígérkezik – hármas kollabráció. Az albán rezes banda, a Fanfara Tirana a beat-elektrot vegyítő világzenei formációval, a Transglobal Undergrounddal egy ideje már együtt hangolnak és hangolódnak, hozzájuk csatlakozik ezúttal Harcsa Veronika. Ínycsiklandó extázis-hangulatnak nézünk elébe.

A Budapest Ritmon találkozhatunk lengyel, cseh, szlovák, horvát, szerb, bosnyák, bolgár, örmény, izraeli, spanyol, holland, zöld-foki szigeteki, és zimbabvei meghívottakkal is.

A különleges hangzások mellett komoly vizuális élményre számíthatunk. Több produkció szerves részét képezik a különleges látványelemek: a zene mellett a mozgókép is fontos szerepet játszik az előadásokban. A Martinique-ról származó duó, a Chassol fellépése, a hátuk mögé vetített filmekre játszott dalokkal – technikai rásegítéssel ugyan, de mégis élőben – így kicsit mindig más lesz.

No Title

Enjoy the videos and music you love, upload original content, and share it all with friends, family, and the world on YouTube.

A legígéretesebb vizuális produkciónak DJ H.A.T., az Egyesült Államokban élő marokkói vizuális művész (és zenész) produkciója ígérkezik. A világ minden pontján rögzít mozgóképeket és hangot, különböző zenészekkel. Ezekből illeszt össze mozaikszerű produkciót. Ebbe a montázsba bekerülnek Budapesten felvett darabok is, amelyeket a Ritmon már be is mutat. A Braziliától Albániáig készült kép- és hangkockák így helyi színnel egészülnek ki.

A Budapest Ritmo missziója, olyan nagyszabású közép-európai esemény házigazdájává válni, amely rendező pályaudvarként hozza össze egyik és másik irányból a művészeket és szakmabelieket. Mint azt az idei nívós felhozatalból is láthatjuk, elég jó úton haladnak.

Az esemény népszerűségét bizonyítja a programba évről-évre bekerülni vágyók rendkívül magas száma is.

Idén szeretnék bevezetni a Budapest Ritmo életmű-díjat, amelynek átadására október 6-án, a Söndörgő/Amsterdam-koncert keretében kerül majd sor. A díjat olyan szakembernek szánják, aki nagyon sokat tett a világzenéért globálisan, és speciálisan kötődik a régióhoz is.

Mi biztosan ott leszünk!

#web | #facebook

Facebook-esemény: ITT

Időpont: 2017. október 6 – 8.

Helyszín: Akvárium Klub, Budapest

Jegyár: 3, 000 HUF-tól

Jegyigénylés: ITT

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.