Robert De Niro Nagypapa hadművelet című új filmje szeptember 18-án debütál az észak-amerikai mozikban – jelentette be a produkciót forgalmazó 101 Studios.

Egész háborúvá fajul a szoba elfoglalása

A Tim Hill rendezésében forgatott film Robert Kimmel Smith War With Grandpa című gyermekregényéből készült. A film főhőse Peter, akinek át kell adnia a szobáját a nagyapjának, mikor hozzájuk költözik.

Robert De Niro Nagyapa Hadmuvelet
Robert De Niro / Fotó: Getty Images

Bár a fiú szereti a nagyapját, nem akar lemondani a szobájáról sem, ezért barátai segítségével indít támadást, hogy visszaszerezze, de mivel a nagyapát kemény fából faragták, a piszkálódás lassan egész háborúvá fajul.

Fegley, Thurman és Walken a sztárok között

A Variety cikke szerint Peter szerepét az Elliott, a sárkányból is ismert Oakes Fegley játssza, a nagypapát pedig De Niro alakítja.

Christopher Walken Nagyapa Hadmuvelet
Christopher Walken / Fotó: Getty Images

A film sztárjai között olvasható Uma Thurman (Veszedelmes viszonyok, Ponyvaregény, Kill Bill) és Christopher Walken (Annie Hall, Ponyvaregény, Kapj el, ha tudsz) neve is.

De Nirónak nem ez lesz az első nagyapás szerepe, hiszen Zac Efron oldalán a 2016-os Nagyfater elszabadultban hasonló karakterbe bújt.

Új coming of age filmben Robert De Niro, Oscar Isaac és Anne Hathaway

Az Arany oroszlán-díjas Ad Astra – Út a csillagokba rendezője, James Gray világsztárok garmadájával vág bele új filmjébe. A részben önéletrajzi ihletésű film Gray fiatalkorát mutatja be az 1980-as évekbeli New York Queens városrészében. A kultikussá váló rendező egy olyan magániskolába járt, amelynek sokak mellett például Donald Trump is a diákja volt.

Robert De Niro nemrég egyébként azt jósolta, film készülhet a koronavírus-járványról – közben Donald Trumpnak is odaszúrt, és már nem először –, majd be is igazolódott, hiszen az Oscar-díjas Charles Randolph (A nagy dobás) rendezi. Sőt, már áprilisban az HBO bejelentette, hogy At home címmel sorozatot is csinálnak belőle.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.