Karen McQuaid kurátor felfedi előttünk a cross-dressing történetét, a jelenség különlegességét. Sőt, azt is elénk tárja, hogy miért olyan fontos a megjelenése fotón, filmen – főképp a francia filmes, Sébastien Lifshitz képein.
Lifshitz legismertebb filmje, a 2013-as Bambi Franciaország legünnepeltebb transzszexuális emberéről szól. A filmkészítő tíz éves kora óta gyűjt cross-dressereket ábrázoló képeket bolhapiacokról és az eBayről. A 2004-es Wild Side után, amely egy transzszexuális nő életét mutatja be, méginkább inspirálódott, hogy komolyabban kezdje venni a sokszor akár anonim módon hozzájuttatott fotókat.
Karen McQuaid kurátor a Lifshitz munkássága nyomán felmerülő kérdésekre válaszol.
Mióta van cross-dressing?
A cross-dressing – mint szokás – szórványos, de folyamatos története van. Az aztékoktól elkezdve az egyiptomiakon át a rómaiakig mindenhol megjelennek a cross-dresserek szó szerinti és átvitt értelemben. Megjelenik a norvég és a hindu mitológiában, és az Odüsszeiában is. A Bibliában Mózes tiltja be, majd 1885-ben az Egyesült Királyság.
Az első kiállított képek, amelyek cross-dressinget ábrázolnak…
…az 1880-as években láttak először nagyközönséget. Ugyanakkor egy 1791-es kép, Laurent Mosnier festménye ábrázol először férfit női ruhába bújva.
Milyen kapcsolatban áll a fotográfia és a cross-dressing története?
A fotográfia mindig is az újrafelfedezést, önkifejezést szolgálta. A fotó az egyik kulcsa annak, hogy az emberek ellenállnak a lét előírt szabályainak. Néhányan ezt harsányan, publikusan teszik meg, mások pedig zárt ajtók mögött. A jelenlegi széleskörű queer-, és trans-spektrum fontos precedensei a múlt század ezen fotói.
Sok cross-dressernek és olyan embereknek, akik azért öltöznek fel másként, hogy identitásukat fedezzék fel, a fotó egyfajta megerősítés afelől, hogy a kívánt hatást érték el.
Nagyon sok olyan ember van, aki nem tudja elfogadni kettős mivoltát – férfi, és női jegyeit, azt, hogy nem egy szigorúan beskatulyázható stílussal, ízléssel rendelkezik –, és még többen az olyanok, akik nem mernek közösségben, az utcán úgy kinézni, ahogy szeretnének. Egy fotó viszont veled marad akárhol.
Kiket jelenítenek meg a fotókon lévő emberek?
Lifshitz legtöbb fotója anonim, ezért könnyű mögé élettörténeteket képzelni. Persze biztos, hogy mindegyikük mögött más és más motiváció állt, mikor pózoltak a kamerának. Elfogadásuk a saját közösségükben és társadalmi megítélésük is rendkívül változó lehetett. Mint ahogy a bevállalás, a személyes rizikó is. A társadalmi és a személyes én feszültsége ezeknek a fotóknak a mozgatórugója.
Van bármilyen kapcsolat performansz és ezen karakterek között?
Nem is kevés olyan fotó származik Lifshitz gyűjteményében hadifogoly-táborokból, ahogy a többi fogoly szórakoztatására öltöztek be nőnek egyesek. A színdarab után pedig megtörtént, hogy így maradtak, rajongókat gyűjtve maguk köré.
A kabaré és a performansz egyébként sokféleképpen van jelen a gyűjteményben: a Bambi backstage fotóitól elkezdve az ’50-es évek amerikai klubjaiig mindenféle formában. Néhány közülük professzionális promóciós anyag, amely egy előadás poszterén díszelgett. De sok olyan kép is van, amely nem kifejezetten előadásokról készült, csupán a teátrálisság minden komolyságával.
