És egy Oscar-díjat persze. A 91. Oscar-gálán Lee Csuklyások: BlacKkKlansman elnyerte a legjobb forgatókönyvnek járó díjat. Spike Lee pedig nem félt felszólalni a politika nevében.

Az idei Oscar-díjátadó tartogatott meglepetéseket, főleg, hogy házigazda se volt. Ettől függetlenül a filmek nem maradhattak díj nélkül, ami jár, az jár. Spike Lee 70-es években játszódó igaz története alapuló drámája is megkapta a jól megérdemelt szobrot. Lee, ahogy az már szinte hagyomány az Oscaron, beszédében valamilyen aktuális problémára – jelen esetben az amerikai politikai helyzetet – hívta fel a figyelmet.

Spike Lee
A Büszke Nyertes / Fotó: Pitchfork

Lee az amerikai őslakosokra fókuszált, akinek az országot köszönheti Amerika. Arra is kitért természetesen, hogy a színes bőrűek rabszolgaságának milyen következményei voltak, és tulajdonképpen díjazott filmje is erről szól. A BlackKklansman a 70-es években játszódó szatirikus film. Egy fekete ember történetét követi végig, aki egy zsidó szövetséges segítségével behatol a KK-ba. A fekete humor és a fehér bőrűek fölényeskedő magatartása adja a film alaphangját. Lee ezen keresztül mutat rá a rabszolgaság és a rasszizmus korabeli következményeire.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Amikor visszanyerjük az emberiségünket, az egy erőteljes pillanat lesz… a 2020-as választás mindjárt itt van – mindenki kezdjen el tenni valamit és legyen a történelem jobb oldalán. Válasszunk morálisan a szeretet és a gyűlölet között[/perfectpullquote]

– mondta Lee beszédében.

Nézd meg nálunk a kulisszákat, hogyan készülődnek az Oscar-díj 2019-es átadójára

A gála főpróbáját szombaton tartották, ahol a sztárok még az estélyi, teljes smink és frizura nélkül veszik végig az esti show részleteit. Galériánkból kiderül, hogy ez milyen vidám esemény. A filmakadémia Oscar-szobrait a testület több mint 8 ezer tagjának szavazatai alapján ítélik oda. A győztesek nevét rejtő borítékokat csak a ceremónia alatt, a színpadon nyitják fel.

A díjat átadó Samuel L. Jackson nem tudta elrejteni büszkeségét. Lee azt is elmondta, hogy bár felmenői között voltak rabszolgák, a nagymamája főiskolai diplomát szerzett, ahogy ő is. Ezzel is arra hívta fel a figyelmet, hogy ha valaki elég kitartó, bárhonnan jött, képes nagy dolgokat véghez vinni.

Ha még nem láttad Spike Lee beszédét, most megnézheted!

No Title

Enjoy the videos and music you love, upload original content, and share it all with friends, family, and the world on YouTube.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.