A SINOSZ (Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége) az Instagram és Facebook Stories-on keresztül értelmezi újra a jelnyelv használatát, hogy a siketek, nagyothallók és a hallók jobban érthessék egymást a közösségi médiában.

A siket közösség helyzete a közösségi médiában

Ma Magyarországon több mint 60 000 siket és nagyothalló ember él, közülük sokan 25 évnél fiatalabbak. Beilleszkedésüket gyakran nehezíti, hogy túlnyomó többségük  jelnyelven tudja magát sikeresen kifejezni. Azzal a jelnyelvvel, aminek a kifejezéseit a hallók általában nem ismerik, így ezek a fiatalok legtöbbször a saját közösségükre támaszkodnak. Ez a jelenség pedig a siket közösség elszeparálódását eredményezi nem csak a többségi társadalomban, de a közösségi média csatornákon is.

Sinosz Sajtofoto
Sinosz Sztoriból Jeles Kampánya

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar marketingkutatói által több mint 200 siket és nagyothalló fiatal részvételével készített kutatást. Ebből kiderült, hogy ők is a halló kortársaikhoz hasonlóan használják a közösségi média csatornákat, elsősorban kapcsolattartásra és különböző tartalmak fogyasztására.

Az eredmények azonban azt is mutatják, hogy bár a képi és szöveges tartalmak megkönnyítik számukra a használatot, sok tartalom, mint a véleményvezérek hangalapú videói is, számukra nem befogadhatóak,

Ennek okán végül itt is egy zárt csoportot alkotnak, és túlnyomórészt inkább egymással kommunikálnak.

Most már Nagy-Britanniában is megtört a jég: itt az első jelnyelven előadott slam poetry bajnokság

A BSL Slam ötletét a 2005-ben, Amerikából indult kezdeményezés, az ASL Slam inspirálta, és a tény, hogy a brit jelnyelvet használók között nagy számban találunk írókat, költőket, művészeket is. A szervezők számukra – és persze a közösség minden tagja számára – kívántak alkalmat biztosítani, hogy a slam műfajában is kifejezhessék magukat és szélesebb körben is bemutathassák a jelnyelvben rejlő szépségeket és lehetőségeket.

Ezt a szakadékot hivatott a SINOSZ gondozásában létrejött, Sztoriból JELES kampány áthidalni, azzal, hogy a közösségi csatornák adottságait kreatívan kihasználva lehetőséget teremt arra, hogy a  két csoport közelebb kerülhessen egymáshoz.

Sztoriból JELES

Szeptember 29-én, a Siketek Világnapján debütál a feat. és a Post For Rent közös munkájával készült Sztoriból JELES kampány, melynek keretében 100 db egyedi, Facebook- és Instagram Stories-ba integrálható GIF sticker kerül fel a közösségi oldalakra. Ezek a legnépszerűbb online kifejezéseket írják le a jelnyelv és felirat játékos kombinációjával. Ezek a GIF stickerek a siketek, nagyothallók és hallók számára egyaránt érthetőek, valamint elérhetőek a #sztoriboljeles keresőszó használatával.

Bánki Beni Instagram
Bánki Beni / Fotó: Soós Bertalan

A Sztoriból Jeles honlapján Bánki Beni slammer-kreatív véleményvezér siket és nagyothalló fiatalokkal együtt mutatja be a kezdeményezést, amelyhez sok, a fiatalok körében kiemelt népszerűségnek örvendő influencer is csatlakozik, akik szeptember 29-én  szintén a #sztoriboljeles GIF stickerek segítségével készítik el személyes Instagram- és Facebook Stories tartalmaikat, ezzel is népszerűsítve a SINOSZ által elindított mozgalmat.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Nagyon örülök, ha olyan kezdeményezés mellé állhatok, ami egy fontos ügyet helyez a fókuszába interaktívan, hatékonyan, a fiatalok nyelvén. Szuper élmény volt a videóban szereplő gyerekeket megismerni, és látni, hogy egy kis odafigyeléssel könnyen lebonthatjuk a felesleges gátakat[/perfectpullquote]

– mondta Bánki Beni.

SINOSZ feat. Post for Rent – Sztoriból JELES

No Description

A kezdeményezés célja, hogy egy olyan, a szokásaikhoz illeszkedő, univerzális eszközt adjunk a fiatalok kezébe, melynek segítségével jobban megérthetik egymást, és amivel a közösségi média világában hidat képezhetünk közöttük. Így lehet a Sztoriból JELES kampány mostantól egy közös nyelv a közös történetükhöz.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.