Számos színész, 5 színház és író foglalt állást a Hatvannégy Vármegye szivárványzászló-égetése kapcsán. A Budapest Pride égisze alatt emelik fel a hangjukat.

Zászlót égetni nem bűncselekmény

Még 10 évvel ezelőtt, június 7-én, azaz az európai parlamenti választások estéjén egy férfi megpróbált elégetni egy uniós zászlót a belvárosi Kossuth téren. A rendőrök ebben megakadályozták és garázdaság miatt eljárást indítottak ellene. A férfi azonban panasszal élt, mondván: ő csak a szabad véleménynyilvánításhoz fűződő jogait gyakorolta és politikai nézeteire így kívánta felhívni a figyelmet. A panaszt a Budapesti V. és XIII. Kerületi ügyészség vizsgálta és arra az álláspontra jutott, hogy a férfi a zászlóégetéssel nem követett el bűncselekményt.

Novák Előd Jobbik Uniós Zászlóégetés
Novák Előd, A Jobbik Akkori Alelnöke Eupai Uniós Zászlót Éget, 2012 / Fotó: Mti

Majd 2012 januárjában Vona Gábor, a Jobbik akkor elnöke egy demonstrációjukon az Európai Unióból való kilépés szükségességéről beszélt. A rendezvény végén Novák Előd, a Jobbik akkori alelnöke a színpadra hívta Murányi Leventét, akit ’56-os szabadságharcosként mutatott be. A ketten együtt elégették az Európai Unió zászlaját.

Hatvannégy Vármegye is égetne zászlót

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) – az “ünnepi” plakát szövege szerint – hagyományőrző, rendhagyó, interaktív megemlékezést szervez október 23-án délután a nemzeti ünnep tiszteletére, szúrta ki a Magyar Narancs. A programkínálat gazdag, akinek sikerül regisztrációval bejutni a jeles eseményre, LMBTQ-könyveket és EU-s zászlókat is máglyára vethet.

Hatvannégy Vármegye Zászlóégetés
Hatvannégy Vármegye Rendezvényének Programjai

„Sportolási” lehetőség is lesz: kommunisták arcképeire lehet Molotov-koktélokat dobni.

Már több mint 40 színész, 5 színház emeli fel a hangját

Radnóti, az Örkény, a Katona társulatának tagjai is tiltakoznak az LMBTQ-közösség megfélemlítése és a rendőrség nem megfelelő intézkedése ellen. A Trafó és a Hatszín Teátrum pedig a szivárványzászlót is kifüggesztettek az épületükre: így foglaltak állást egy olyan társadalom mellett, ahol nem az erőszak és a kényszerű egyformaság, hanem a befogadás és a sokszínűség uralkodnak.

Szivárvány Zászló Hatszín
A Hatszín Teátrum Épülete / Fotó: Budapest Pride

Demokráciában nincs helye zászlóégetésnek címen indult petíció, amit az alábbi színészek és rendezők írtak alá. A petíció hangot ad annak, hogy miután több nemzetközi politikus és nagykövetség is elítélte az erőszakos szélsőjobboldaliak október 23-ai zászlóégetését, a magyar kormány azóta is hallgat.

Tüntetést szerveznek Kövér László homofób kijelentése miatt

“Nincs helye homofóbiának a közéletben” – ez a hívószava szombat esti demonstrációnak, amit a Kossuth térre szervezett a Budapest Pride . Kövér László szerda esti megszólalása egy zuglói fórumon nem csak az LMBTQ -közösséget, de az egész közéletet megrázta. Óriási felháborodást váltott ki, amikor Kövér azt fejtegette, hogy a “normális homoszexuálisok” nem akarnak egyenrangúak lenni.

Felszólítják Magyarország kormányát, hogy nyilvánosan ítélje el a cselekményt és biztosítsa minden állampolgárát: meg lesznek védve a formációban masírozó, a társadalmat megfélemlíteni kívánó és csoportos bűncselekményeket elkövető radikálisoktól.

Akik már aláírták:

Ari-Nagy Barbara
Bányai Kelemen Barna
Bíró Kriszta
Borsi-Balogh Máté
Csákányi Eszter
Dávid Áron
Dér Zsolt
Epres Attila
Ferenczi Anett
Ficza István
Fullajtár Andrea
Gálvölgyi Dorka
Gáspár Ildikó
Hámori Gabriella
Hornung Gábor
Izsák Lili
Jéger Zsombor
Kákonyi Árpád
Keresztes Tamás
Kiss Eszter
Kókai Tünde
Kovács Lehel
László Boldizsár
László Panna
Mácsai Pál
Makray Gábor
Máthé Zsolt András
Nagy Zsolt
Novkov Máté
Nyull Fanni
Pálos Hanna
Papp István
Parti Nagy Lajos
Pogány Judit
Polgár Csaba
Schaefer Andrea
Schaffler Sarolta
Takács Nóra Diána
Török Marcell
Vágó Kata
Vajdai Vilmos
Vizi Dávid
Znamenák István

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.