Folytatódik a Szövegaláfestő, ahol irodalmárok olvasnak fel szövegeikből, miközben improvizatív zenei aláfestést kapnak. Ezúttal Szendi Nóra a Természetes lustaság című (leendő) kötetét ismerhetjük meg kvázi hangoskönyv formájában.

Nem véletlenül említettük, emeltük be a hangoskönyvet mint műfajt, hiszen nem csak (fel)olvassa valaki helyettünk a szöveget, hanem zenei aláfestést is mellékelnek nekünk. Ezt kínálja a Szövegaláfestő.

Szendi Nóra első regénye, a Zárványok 2015-ben jelent meg, amit „drogos” történetként és a fogyasztói társadalom kritikájaként is értelmeztek. Tudható, hogy felhasználta saját tapasztalatait, és nem csak a függőséget, de a bölcsészlétet, illetve magát a regényírást is tematizálta.

A regényem alapanyagául szolgáló figurákkal lógtam, és annak, aki Csuri ihletője volt, elég tudatosan kerestem a társaságát, azon túl persze, hogy ennek nyilván megvoltak a személyes-emberi vonatkozásai is. Ilyen tekintetben az írói működésmód eléggé visszataszító

mondja Szendi Nóra a kötetéről.

Ám a Szövegaláfestőn exkluzív részletekbe enged betekintést a szerző, hiszen a készülő új regényéből, a Természetes lustaságból szpojlerezik.

Aki a hangullámokat tereli mederbe: DJ Tilos Sanyi. 

Az íróval Décsy Eszter beszélget.

Facebook-esemény: ITT

Időpont: 2017. november 13., 19 óra

Helyszín: Refuge, Budapest

Jegyár: Ingyenes

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.