Igazán érdekes jogi bonyodalomba keveredett a tárgyalóteremben korábban mint Doktor Szöszi felbukkanó Reese Witherspoon. Hamarosan néhány feldühödött tanár ellen kell pereskednie, akik azt állítják, a színésznő megtévesztő nyereményjátékot hirdetett közösségi oldalán.

Amikor az elégtelen szabályok és a vágyvezérelt gondolkodás találkozik

A Doktor Szöszi harmadik részére készülő Reese Witherspoon hamarabb a tárgyalóteremben találhatja magát, mint ahogy arra számított, ezúttal vádlottként. Pedig ő csak segíteni akart, a jószándék és hála vezérelte. De rosszul sült el a jófejség, a csalódott tanárok pedig most perre viszik az ügyet.

Reese Witherspoon Tanarok Hala Ruha
Reese Witherspoon És A “Tanárnéni-Kollekció”

Múlt pénteken, július 10-én az Oscar-díjas színésznő benyújtotta a bíróságra azokat a dokumentumokat, amelyben megmagyarázza, hogy bizony nem korlátlan mennyiségű ruhát ajánlott fel a tanárok számára az egész országban, hogy kifejezze elismerését feléjük a járvány alatt nyújtott megfeszített munkájukért.

Reese Witherspoon két vígjáték főszereplőjeként tér vissza a Netflixen

Úgy tűnik, Reese Witherspoon a The Morning show sikere után egy pillanatra sem állt meg: új sorozata, a Little Fires Everywhere márciusban indult, az SXSW Filmfesztiválon virtuálisan debütált legújabb filmje, a My Darling… , amelyben Joaquin Phoenix volt a partnere. A karanténban sem pihent, Shine on at Home címmel élő beszélgetős műsort vezetett az Instagramon.

Witherspoon jogi képviselői szerint a színésznő mindössze az esélyt kínálta fel a tanároknak, hogy hozzájussanak ingyen egy ruhához. Az ügyvédek szerint azok, akik most beperelték a színésznőt, nem értették meg az Instagram-bejegyzésben megosztott ajánlat lényegét, írja a The Hollywood Reporter.

A Draper James, a Witherspoon által alapított márka a következő szöveget posztolta a közösségi oldalon április 2-án:

Becoming a first-time grandma is a special milestone and the Beaumont, Trenton team didn’t let the COVID surge in June keep this grandma from seeing her grandchild, Jackson. Our security team pointed out which room he was in and his mom and Dr. Angelique Ellison helped grandma get her first glimpse of the new baby boy! #BeaumontHealth #newborn #grandma #firsttimegrandma #commitment #COVID19 #TrentonMI #obgyn

No Description

„Kedves Tanárok! Szeretnénk nektek köszönetet mondani. Azt látjuk, hogy a karantén alatt még többet dolgoztok a gyerekeinkért. Hálánk jeléül a Draper James szeretne nektek egy ajándék ruhával kedveskedni. A jelentkezéshez töltsétek ki a bióban található űrlapot április 5-e éjfélig. Az ajánlat a készlet erejéig tart – a szerencsés nyerteseket április 7-én értesítjük” – így hangzott a csábító felhívás.

Az ajándék ruha híre gyorsan elterjedt. Még aznap reggel a vezető amerikai reggeli műsorok is beszámoltak Witherspoon nagylelkű gesztusáról. Olyan hírességekkel említették együtt, akik többmillió dolláros jótékonysági felajánlásokat tettek.

Ám miután csaknem egymillió amerikai tanár jelentkezett az ajándék ruháért, akkor hozták nyilvánosságra, hogy mindössze 250 darabot sorsolnak ki. A csalódott tanárok most azért perelnek, mert Witherspoon és a Draper James szerintük megszegte a kaliforniai fogyasztóvédelmi törvényt, valótlan állítással és elhallgatással félrevezette őket. Továbbá azt is felróják, hogy érzékeny személyes adataikat kellett megadniuk, mint például a tanári munkavállalói kódjuk.

Doktor Szöszi világában is létezik hasonló precedens

Az ehhez hasonló sorsolásos nyereményjátékoktól eltérően, ahol a játékban résztvevőknek tudomásul kell venni a hosszadalmas részvételi feltételeket egy külön honlapon, a védőügyvéd ebben az esetben ezzel nem fog tudni védekezni. Mindössze néhány figyelmeztető kulcsszóba kapaszkodhatna.

Becoming a first-time grandma is a special milestone and the Beaumont, Trenton team didn’t let the COVID surge in June keep this grandma from seeing her grandchild, Jackson. Our security team pointed out which room he was in and his mom and Dr. Angelique Ellison helped grandma get her first glimpse of the new baby boy! #BeaumontHealth #newborn #grandma #firsttimegrandma #commitment #COVID19 #TrentonMI #obgyn

No Description

„Egyetlen józanul gondolkodó résztvevő sem osztja a tanárok feltételezését, miszerint egy ruhamárka korlátlan mennyiségű ajándék ruhát oszt szét. A „jelentkezés”, „nyertesek” és „Az ajánlat a készlet erejéig tart” kifejezésekből egyértelműen kitűnik, hogy a résztvevők mindössze esélyt kaptak megnyerni a ruhát” – így érvelnek majd Whiterspoon védői.

Dimitrij Ribolovljev orosz milliárdos perben áll egykori műkereskedőjével

Mostanában, aki élőszereplős tárgyalótermi drámára vágyik, az (plusz Depp legutolsó exfelesége, Amber Heard) csúnya sárdobálását figyelheti. De zajlik még egy hasonlóan érdekes bírósági ügy. Főszereplői nem hollywoodi sztárok, hanem a felső tízezer felfoghatatlanul gazdag üzletemberei. Kedden, július 7-én a monacói bíróság végleg elutasította az Yves Bouvier ellen indított büntetőügyet.

A tanárok viszont másképp gondolják. A keresetükben fenntartják, hogy a bejegyzés szövegében nem jelezték egyértelműen, hogy ez nyereményjáték volt, és hiába írták oda, hogy „Az ajánlat a készlet erejéig tart”, nem határozták meg, konkrétan milyen mennyiségről van szó. Megemlítik, hogy az olyan országos sugárzású műsorok, mint a The Today Show és a Good Morning America sem hozták volna le Witherspoon akcióját, ha tudják, hogy a híres színésznő „alamizsnát ajánlott fel a nemzet oktatóinak”.

https://www.instagram.com/p/CCmETZXA1jP/

Witherspoonék itt azzal vághatnak vissza, hogy a jog nem kötelez arra, hogy közzé tegyék az általuk felajánlott mennyiséget. A védelem szerint naivitás azt hinni, hogy korlátlan mennyiségű ajándék áll rendelkezésre, valamint hogy elég mindössze egy jelentkezési lapot kitölteni ahhoz, hogy garantáltan meg is kapják az ingyen terméket.

Johnny Depp hírnevének és karrierjének sorsa dől el az elkövetkező hetekben

Johnny Depp és volt felesége, Amber Heard régóta várt összecsapása július 7-én kezdődött egy brit bírósági tárgyalótermében. A rágalmazási per tétje Depp nemzetközi hírneve, írja a The Guardian . Az egykori házaspár magánéletére vonatkozó igencsak zavarbaejtő vádak láttak napvilágot már a pert megelőző meghallgatások során.

Witherspoon ügyvédei egy 1995-ös ügyre, az úgynevezett „Egymillió dolláros álomsorsolásként” emlegetett kampányra is hivatkozhatnak precedensként. Abban egy csalódott férfi perelte be a hirdetőt, miután névre szóló, nagybetűkkel írt értesítést kapott arról, hogy nyert több mint 1,6 millió dollárt, és hamarosan indítják is az utalást. Majd jóval kisebb betűkkel le volt írva, hogy „a nyertesek kiválasztása később történik”.

Balmy summer days call for easy, breezy dressing ☀️

No Description

Ha ez sem győzi meg a bíróságot, még mindig mondhatják azt, hogy a nyereményjáték nem okozott kárt a tanároknak. A tanárok szerint viszont érzékeny adataikat kellett megadni a részvételhez, ám a védők szerint a személyes adat megadása a kaliforniai törvények szerint nem számít anyagi veszteségnek.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.