Több mint 1500 programmal vár idén is a Művészetek Völgye!

Több mint 1500 programmal vár idén is a Művészetek Völgye!

Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye az Európai Unió által meghirdetett 2018-as Kulturális Örökség Európai Évének kiemelt eseménye. Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend koncertekkel, színházzal, irodalommal, tánccal vár mindenkit.

Idén több mint 1500 program közül válogathatnak a látogatók 28 program helyszínen és 40 kisebb helyszínen.  A 28. Művészetek Völgye rendezvénysorozat július 20. és 29. között zajlik.

Ízelítő a programból:

Cirque du Tókert 

Vigántpetenden a Cirque du Tókert helyszínen az újcirkusz és a tánc kapja a főszerepet. Fellép a nemzetközi hírnevű Recirquel Újcirkusz Társulat, a Firebirds, valamint Duda Éva és Frenák Pál társulata is.

A Cirque du Tókert sátra mellett napközben szabadtéri színpadon a Művészeti Középiskolák Összművészeti találkozójának programcsomagja és az NKA Imre Zoltán Programjának táncprodukciói varázsolják el a közönséget.

Az itt szervezett akrobatikus workshopokon bárki belekóstolhat az újcirkusz világába.

A Tókertben újdonságként megnyílik a Cinema Hungary Völgymozi is, ahol régi klasszikusokat és most futó mozifilmeket vetítenek majd a csillagos ég alatt.

Panoráma Színpad

A fesztivál könnyűzenei nagyszínpadán, a Panoráma Színpadon olyan nemzetközi előadók állnak majd, mint az Asian Dub Foundation, a DePhazz, a Triggerfinger vagy Rebecca Ferguson.

Itt mutatkozik be az iamyank Live Ensemble.

Fellépnek a legnépszerűbb hazai sztárok: az Anna and the Barbies, a 30Y, a Quimby, a Hiperkarma, a Kiscsillag, az Irie Maffia, a Péterfy Bori & Love Band, Szabó Balázs Bandája, a Jónás Vera Experiment, a Csík Zenekar, a Margaret Island, a Bohemian Betyars, a Vad Fruttik.

Művészetek Völgye / Fotó: Művészetek Völgye Youtube-oldala

Lesz Hobo Kopaszkutya koncert és Random Trip is.

Kőbánya Udvar

Rocklegendák és fiatal tehetségek érkeznek a Kőbánya esszenciáját a fővárosból Balaton-felvidékre csempésző Kőbánya Udvarba, mely a Kőbányai Önkormányzat és a Kőbányai Zenei Stúdió összefogásával valósulhat meg immár másodszor.

Koncertet ad az Ivan and the Parazol, a Kéknyúl, a Bagossy Blues Brothers, a Mary Popkids, Csemer Boggie, a Carbonfools, a Póka-Tátrai Regeneráció.

Hangfoglaló Udvar és klinikA Udvar

A feltörekvő és alternatív zenekarok egymás melletti helyszíne a Hangfoglaló Udvar és az idén először bemutatkozó klinikA Udvar.

Művészetek Völgye / Fotó: Művészetek Völgye Youtube-oldala

Az NKA Hangfoglaló Programjának idei zenekarai mellett Taliándörögdön játszik a Ricsárdgír, a Csaknekedkislány, a Mongooz and the Magnet, a Fran Palermo, a Szabó Benedek és a Galaxisok, az Elefánt. Fellép továbbá a Konyha, a Colorstar, a Blahalouisiana, az Anima Sound System Dj Set, az Analog Balaton, az Anton Vezuv, a Musica Moralia, Müller Péter Sziámi és a tíz éves Budapest Show Kórus.

Fonó Budai Zeneház Udvar 

A Fonó Budai Zeneház Udvar nép- és világzenei fellépői többek között a régóta várt Besh o Drom, a Gypo Cirkusz, a Panivalkova, a Cimbaliband, Palya Bea, a Véletlen trió (Lovasi András, Heidl György, Gábor Andor), a Parno Graszt, a Kerekes Band, a Barabás Lőrinc Quartet és a PASO is, akik 15 éves jubileumukat ünneplik majd a Völgyben.

A Bethlen Téri Színház Párbeszéd koncertsorozata is itt valósul meg az NKA Halmos Béla program segítségével.

Harcsa Veronika Udvar

A jazz rajongókat várja a Harcsa Veronika Udvar, ahova Veronika a magyar jazz legjelesebb képviselőit hívta meg és olyan izgalmas nemzetközi előadókat, mint például a mauritiusi születésű, Párizsban élő zongorista, Jerry Leonide. Bemutatkozik Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint új kvartettje.

Idei újdonság az Éjféli ütemnek nevezett koncertsáv, amit a hazai és környékbeli országok izgalmas elektronikát használó produkciói töltenek meg kreatív hangokkal, ritmusokkal.

Bemutatkozik a francia Murmures, először a Völgyben a Djabe, magával ragad a Modern Art Orchestra.

A jazz iránt érdeklődők egy új helyszínt is felfedezhetnek, 2018-ban a kultikus nagykovácsi jazzkocsma, a Muflon Itató Kapolcsra költözik.

Hobo-ra idén is számíthatnak rajongói. Taliándörögdi helyszínén előadóestekkel, beszélgetésekkel készül és az ősszel megjelenő lemezének egy-két dalát is bemutatja a közönségnek.

Színház

Legjobb darabjait hozza el a Színház és Filmművészeti Egyetem. A Nemzeti Szín-Téren a Nemzeti Színház, a Kaposvári Színház, a Kárpátaljai Magyar Színház, a Színház Színpadon a Katona József Színház, a Manna Produkció, a Veszprémi Petőfi Színház, a Nézőművészeti Kft. és sok más társulat előadásait mutatják be.

A Karaván Művészeti Alapítvány tehetségei a Mókuskertben alkotnak majd.

Irodalmi programok

Az irodalom szerelmesei is dúskálhatnak a programokban. A Kaláka Együttes és Lackfi János versműhelyeket, zenés versimprókat, verses zenéléseket szerveznek a közönségnek a barátaik segítségével.

A Kaláka Versudvarba látogat Both Miklós, Galkó Balázs, Bereményi Géza, Varró Dániel, Tompos Kátya, Novák Péter, Háy János, Beck Zoli, Szabó T. Anna, Dragomán György és még sokan mások.

LiteraTúra címmel új előadást hirdet a Nyáry Krisztiánnal összefogott Momentán Társulat.

A nézők részesei lehetnek a magyar irodalomtörténet nagy pillanatainak, bepillantást nyerhetnek híres magyar írók, költők gondolataiba, életébe.

Művészetek Völgye / Fotó: Művészetek Völgye Youtube-oldala

A Magyar Írószövetség izgalmas beszélgetéseket szervez, Kemény Zsófi novellája a tűzoltószertárban debütál és a POKET zsebkönyvek vándorautomatája is a Völgyben állomásozik.

Film

A kapolcsi kastélyban a Magyar Nemzeti Filmarchívum jóvoltából válogatott nagyfilmek, filmritkaságok kerülnek a vetítővászonra, a gyerekeket mozgóképkészítéssel, interaktív foglalkozásokkal várják.

Az animációs filmek kedvelői premier előtt nézhetik meg a Ruben Brandt, a gyűjtő animációs akcióthrillert, illetve a Best of Anilogue válogatásban is elmerülhetnek.

Templomi előadások 

Kapolcs és Vigántpetend templomai megtelnek komolyzenével, minden nap egy újabb zeneszerzőt ismerhet meg a közönség úgy, ahogy a könyvekből sosem, nevetős- tanulságos sztorikkal, sok-sok zenével.

Vigántpetenden a legjobb hazai és külföldi előadók mutatják meg a tudásukat – a szólózongorától a kamarazenekarig.

Kapolcson játszik a Concerto Budapest, a Budapesti Vonósok, Kelemen Barnabás és a Bakáts kórus.

Taliándörögdön, a Nemzeti Szín-Téren az Óbuda Danubia Zenekar és Janklovics Péter megmutatják, mi az a szimfonikus zenei stand-up.

Művészetek Völgye / Fotó: Balatontipp

A Liszt Ferenc Kamarazenekar pedig a magyar néphagyomány végtelen gazdagsága előtt tiszteleg Szirtes Edina Mókussal.

Hagyományok Háza Folk Udvara és Muharay Udvar 

A néphagyományok tiszteletére, a népzene és a néptánc szeretetére épül a Hagyományok Háza Folk Udvara és a Muharay Udvar programja is.

Az udvargazdák, a fellépők közelebb hoznak a hagyományainkhoz és megmutatják milyen önfeledten lehet népzenére bulizni.

A Folk Udvar idén az együttélés témakörét járja körbe, a hagyományos népi mesterségek, a tánc, a zene, a népmesék világát felfedezve vizsgálják, hogyan adják a magyarok, románok, szlovákok, németek, zsidók, cigányok, szerbek és más népcsoportok a Kárpát-medence gyönyörű sokszínűségét.

Művészetek Völgye / Fotó: Balatontipp

A Muharay Udvarban ünnepel a hatvan éves Szvorák Katalin, akinek dupla lemeze is a Völgyben kerül bemutatásra.

Fellép egy hongkongi együttes, mely a magyar népzenei hagyományok ápolását tűzte zászlajára.

A Hungarian FolkEmbassy Arany János, a nép ajkán tovább élő verseit idézi Sebestyén Márta és a Nemzeti Színház művészeinek közreműködésével. Arany János tiszteletére a Kaláka is koncertet ad. A MókusKertben a FolkKaraoke műfajjal is megismerkedhetnek a Völgylakók.

Gyermekprogramok

Gyermekprogramokkal szinte minden udvar készül, a Diabelli Udvar pedig kifejezetten csak a gyerekekre koncentrál. Koncertek, kézműves foglalkozások, játékok, játékos tanulás várja a legkisebbeket, a fesztivál hat éves korig ingyenes.

A szülőket a műsorfüzetben idén is külön Gyermekvölgy programbontás segíti az eligazodásban.

Aktív programok

Aki összemérné erejét a többiekkel, nevezhet a focikupára vagy a Művészetek Völgye félmaratonra.

A mozgás, a tánc örömét és önismereti programokat hirdetnek a taliándörögdi LEMangURIA udvarban, mely a testünk elfogadására építi programjait.

Vigántpetenden pedig hajnalig tart majd az önismereti diszkó.

A sportolni vágyók minden nap jógával töltődhetnek több helyszínen, a KlinikA Udvarban a napközbeni beszélgetések után az éjszakai jógát is ki lehet próbálni.

Művészetek Völgye / Fotó: Balatontipp

Képviselteti magát a fesztiválon a WWF, a Jane Goodall Intézet, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a Bakony-Balaton Geopark, sok érdekes előadással, interaktív programmal, kirándulási lehetőséggel figyelmeztetnek a természetvédelemre.

A Kapolcsi Úti Lapok körútjaival megismerhetjük Kapolcs történelmét, a legújabb társasjátékokat a Társasjátékvölgy és Mesence udvar helyszínein lehet kipróbálni.

A Művészetek Völgye kutyabarát fesztivál.

Az idei évben a négylábúaknak saját udvara is lesz, ahol kutyákhoz kapcsolódó előadásokkal, szakértői tippekkel és programokkal várják az ebeket és gazdáikat. A kutyás programoknak is otthont adó Artjáró délutánonként TEDx beszélgetések helyszíne is lesz, ahol a tudományos kérdések mellett a 21. századi férfi és női szerepek is előtérbe kerülnek. Ezt a témát a Kaláka Versudvarban ismert házas-, szülő-, gyerek-, testvér-, alkotópárokkal is feszegetik a Képmás beszélgetéssorozatban.

A Harcsa Veronika Udvarban izgalmas worksopok váltják egymást, a Highlights of Hungary beszélgetéssorozata pedig az év leginspirálóbb történeteiből merít.

A megújuló Néprajzi Múzeum interaktív közösségi teret épít az Etno Ligetben, a Tarisznya Evangélikus Udvarban és a Református udvarban találkozik a művészet és a vallás, testet és lelket is feltöltő családi programokkal készülnek.

Egyéb programok

A kis utcákat kézműves vásár tölti meg, az Éltető Völgyben kizárólag a helyi termelők termékei kaphatók. A helyi ízeket és vendégszeretetet idén még több Kék Abroszos vendégasztalnál élvezhetik a Völgylakók, a környék boraival a MOL Nagyon Balaton Borudvarban ismerkedhetnek.

Mindhárom település különleges kiállításoknak ad otthont, nem hiányozhat a Művészetek Völgye programjából az 51-es körzet és a Hello Wood falu sem.

Megújult a fesztivál applikációja, már azt is követhetjük, éppen hol jár a települések között (idén sűrűbben) közlekedő Csigabusz. A mobilitást az InnoBringa pontokon bérelhető biciklikkel és mozgássérültek számára igénybe vehető mopedekkel is szeretnék segíteni a szervezők.

Folk Udvar, Muharay Udvar – Művészetek Völgye Fesztivál 2018

Iratkozz fel még több Művészetek Völgye videóért: https://www.youtube.com/channel/UCoV3rqeXIZh58ST5BtWv5VA?sub_confirmation=1 Kövess minket az Instagram-on i…

A részletes program ITT érhető el.

Facebook-esemény: ITT

Időpont: 2018. július 20-tól július 29-ig

Helyszín: Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend

Jegyár: 10 napos bérlet: 31.000 HUF; 3 napos hétvégi bérlet: 9.000 HUF; terepfutás jegy: 2.000-5.000 HUF; 5 napos rugalmas bérlet: 16.000 HUF; napijegy: 3.500 HUF

Jegyfoglalás: ITT

Kezdőlap > Uncategorized > Több mint 1500 programmal vár idén is a Művészetek Völgye!

A szerk. ajánlása

A hónap legnépszerűbb cikkei

Top sztorik a rovatból