A Tankcsapda idén nagy dobásra készült: novemberben két albummal örvendeztette meg rajongóit. Az egyik lemezen, amely a Dolgozzátok fel! címet kapta, más formációkat hallhatunk, amelyen Tankcsapda-dalok feldolgozásait találhatjuk, míg a másikon magát Lukács Laciékat, ahogyan mások számait „csapdásítják”.  

A Tankcsapda a  feldolgozásaikhoz neves magyar előadókat kért fel, amelyek a maguk stílusában örökítették meg a dalokat. Elsőként a Leander Kills jelentkezett a Lopott könyvek coverjével, amelyhez klipet is készítettek.

Mindkét lemez annyira népszerűnek ígérkezett, hogy egy nap alatt platinalemez lett. A „Dolgozzátok fel!” névre keresztelt album azóta is populáris, ehhez hozzájárul a pénztárcabarát ár és a jó előadók, valamint a nagyszerű slágerek is. Lukács Laciék koncertjei szinte kivétel nélkül telt házasak, bár a nagy dobásra december 29-ig még várnunk kell. Valószínű, egész Debrecen bele fog remegni, mert fergeteges show-val készülnek. A legnagyobb koncertnek a Cívisváros Főnix Csarnoka ad otthont, ahol az előzenekar a Useme és a Diktátor lesz.

A lemezen sok elismert előadót találunk, mint Kowáékat az Egyszerű dallal, az Ektomorfot a Báránnyal, Ákost, Tóth Gabit, a Brainst és mindenki meglepetésére a Wellhellot is. Fluor Tomi és Diaz igazi „wellhellos” stílusban nyúlt hozzá a Fiúk ölében a lányok dalhoz, amelyhez klipet is készítettek. Aki nem ismerné esetleg a dalszöveget, annak a színes neonfeliratok segítenek a dalszövegek memorizálásában. Az biztos, hogy az eredeti mellett ebből is sláger lesz, mi pedig izgatottan várjuk a következő klipet és feldolgozást valamelyik előadótól!

Fotó: tankcsapda.com

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.