Közzétette külső helyszínei programját az idén 10 éves Fishing on Orfű fesztivál. Ahogy azt már korábban bejelentették, idén a falu pezsgését igyekeznek tovább fokozni új programokkal. Ráadásul olyan programokkal, amelyek eddig nem voltak jellemzőek a fesztiválra: idén első alkalommal hoznak színházat és színtiszta folk- valamint világzenét Orfűre a szervezők.

A Fonó Budai Zeneházzal közösen létrehozott Fonó Zeneudvar az orfűi malomudvar területén kerül kialakításra. A program egy részletes és sokszínű pillanatképként igyekszik bemutatni a hazai folk- és világzene legérdekesebbjeit. Triójával lép fel Lajkó Félix (akit a patinás Songlines világzenei magazin nemrég a világ legjobb előadói közé választott), Dresch Mihály vonós Quartetjével érkezik, fellép a Parno Graszt, a Zoord, a Góbé, a Cimbaliband, és itt mutatja be friss, Rengeteg című  szólólemezét Kollár-Klemencz László, a Kistehén frontembere. A Fonó Zeneudvar azonban nem csak a koncertekről szól. Délutánonként szabadegyetemi előadásokkal, majd családi koncertekkel (Ürmös család és Szalonna, Berecz család, Karaván Familia, valamint Csoóri Sándorék) találkozhat az érdeklődő, hogy aztán folkkocsmába, zárásként pedig táncházba csöppenjen, ha éppen kedve úgy kívánja.

471B94477844353Fb26F6390D26D3B97

Az új színházi helyszín, a FOO Színházkert programja a legizgalmasabb független színházi előadásokból szemezget. Fellép Mácsai Pál a legendás Azt meséld el, Pista című Örkény-estjével, itt lesz Kern András egyszemélyes előadása, A kellékes, megtekinthető a Mucsi, Scherer, Thuróczy nevével fémjelzett A fajok eredete, valamint a szintén a Kapa-Pepe párosra épülő, Katona Lászlóval kiegészülő Nézőművészeti Főiskola, de fellép a L’art pour l’art Társulat és a Baltazár Színház is hoz egy üde komédiát (Fiúk, lányok) Orfűre. Szalai Kriszta egyszemélyes hajléktalan-drámája (Maradjunk annyiban) után beszélgetés is lesz, valamint a helyiek képviseletében fellép a JESZ társulata A helység kalapácsával.

A korlátozott férőhelyekre való tekintettel a szervezők előre elindítják a külső helyszínek jegyeinek értékesítését. A jelképesség jegyében kialakított rendszer szerint az aznapra érvényes Fishing on Orfű fesztiválbelépővel (napijeggyel vagy bérlettel) rendelkező érdeklődők 1 000 Ft-ért nézhetnek meg egy színházi előadást vagy válthatnak napijegyet a Fonó aznapi programjaira. Viszont mind a FOO Színházkert, mind a Fonó Zeneudvar látogatható érvényes Fishing belépő nélkül is: a szervezők kombinált 3 000 Ft-os napijegyeket bocsájtanak ki azok számára, akik egy adott napon csak a külső helyszínek programja miatt látogatnának ki Orfűre.

A tó körüli közlekedést megkönnyítendő, a fesztivál szervezői idén már 2 kisvonatot is üzemeltetnek majd, lehetővé téve a külső helyszínek könnyebb elérését.

Jegyek országszerte kaphatók a Ticketportál hálózatában. SZÉP kártyás vásárlásra a Tixa rendszerén keresztül van lehetőség.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.