Már akkor rajzoltak furcsa alakú repülő tárgyakat, amikor még maximum a repülés gondolatáról fantáziáltak őseink. Ha nem ember által épített tárgyakat festettek le, akkor mik voltak azok?

E.T. tényleg hazatelefonál? 

Már az őseink is olyan festményeket festettek, melyeken legtöbbször csészealj alakú lebegő tárgy jelent meg az égbolton, amiből sugarak jönnek. A tudósok már azt be tudták bizonyítani, hogy létezik egy ismétlődő, erős jel, melyet sikeresen be is mértek, ami az Auriga, vagy magyarul Szekeres csillagkép felé irányul. Lehet ez lenne az a jel, amit a régiek megjelenítettek művészetükben?

Imjktkqturbxy9Lmdezmda1Njrlmzbizgvjnzbiowe5Yzaymmrmzty4Nc5Qcgvnkzuczqjsamld
Csillagképek – Középen Alul Az Auriga Csillagkép / Fotó: Shutterstock

Bárhogy is legyen, naiv lenne úgy gondolni, hogy egyedül vagyunk a világegyetemben. De ne tagadjuk: mindannyian várjuk azt a megdönthetetlen bizonyítékot, ami tényleg, minden kétséget kizáróan megmutatja, hogy “jártak már a Földön UFÓ-k”.

Kutatás szerint az Rh-negatív vércsoporttal rendelkezők nem a Földről származhatnak

Az alap vércsoportok: A, B, AB és 0. Ezek mindegyike rendelkezhet Rh-faktorral. Ennek értelmében létezik Rh-negatív és Rh-pozitív is. Az RH-faktor megléte és elnevezése a Rhesus majmok kísérleteiből származik. A teória szerint a negatívak DNS-e nem földi eredetű szekvenciákat is tartalmaz, és a népesség mindössze 15%-a hordozza magában az Rh-negatív vércsoportot.

Vagy ha nem is ezt, legalább valami bővebbet megtudni az idegen létformákról. Ha kételkedsz a földönkívüliek létezésében, ezek a festmények lehet téged is el fognak gondolkoztatni az ellenkezőjéről!

1# 1710-es festmény: Keresztelő Szent János és Jézus Krisztus. De mi az a furcsa, ovális alakú fény, amiből sugarak irányulnak a kép központi eleme felé?

Őrlények 1710-Ben? / Fotó: The Sun

2# 1486: Angyali látogatás Szent Emygdius-szal. Van, aki úgy gondolja, hogy a csészealj alakú képződmény a képen csupán a mennyországot szimbolizálja, míg mások idegen anomáliát vélnek felfedezni ezen a többszázéves festményen.

9N0Ktkqturbxy81Nmu1Mtgwmdm0Zgi2Mjlknji1Zgizodzmntlhndcznc5Qcgvnkzuczqjsamld
Már 1486-Ban Is Látták Őket? / Fotó: The Sun

3# 1600: Az úrvacsora dicsőítése. Érdekes, hogy a gömb alakú objektum megszólalásig hasonlít a szputnyik űrszondára. Véletlen lenne?

0Cnktkqturbxy80Odm2Odu3Ywe5Mmjmodc3Yzkyyjqzywe3Yjiznjlhys5Qcgvnkzuczqjsamld
Vagy Akár 1600-Ban Tapasztalták Meg Őseink Az Űrlények Földre Érkezését? / Fotó: Shutterstock

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.