Újból kinyit az Auróra: jogszabályt sértett a Józsefvárosi Önkormányzat azzal, hogy bezárattatta

Újból kinyit az Auróra: jogszabályt sértett a Józsefvárosi Önkormányzat azzal, hogy bezárattatta

Mint azt mi is megírtuk, az Aurórát a Józsefvárosi Önkormányzat június végén bezárattatta arra hivatkozva, hogy nem tartották be a jogszabályokat. Azonban, mint kiderült, ez az indok hamisnak bizonyult, így újra kinyithat a közösségi ház.

A Józsefvárosi Önkormányzat közleménye alapján “az Auróra utca 9. szám alatt működő Auróra Kertnek nincs engedélye kereskedelmi tevékenység megkezdésére és folytatására”, hangzott el az indok részükről.

Előzmények

Lukács Áron, az Auróra sajtófőnöke cáfolta mindezt:

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Az Auróra eddigi működése során semmilyen jogsértést nem követett el, “minden létező hatósági engedéllyel rendelkezett”, a kerthelyiség engedélyét 16 személyes találkozó után, június 9-én kapta meg, ami a szerdai napig érvényben is volt.[/perfectpullquote]

Ma került pont az ügy végére, hiszen októbertől újra teljes gőzzel működik az Auróra, amelyben a Magyar Helsinki Bizottságnak jelentékeny szerepe volt, ők segítették jogilag a közösségi házat.

A 8. kerületi kormányhivatal jogszabálysértőnek nyilvánította és megsemmisítette a Józsefvárosi Önkormányzat határozatát, mely megfosztotta a közösségi házat elsődleges bevételi forrásától

– olvasható az Auróra hivatalos közleményében, amelyet a Facebook-oldalukon tettek közzé.

Lukács Áron / Fotó: Németh Dániel

A 8. kerületi kormányhivatal szerint nem volt indokolt az Üzlet ideiglenes bezárásának elrendelése, és a döntés fellebbezésre tekintet nélkül való végrehajthatóvá nyilvánítása, ezért a jogszabálysértő Elsőfokú Határozat megsemmisítéséről kellett döntenem.

Üröm az örömben

Kártérítést nem tudnak igényelni, ugyanis még közigazgatási eljáráson belül vonta vissza a döntést az önkormányzat.

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Sőt, az újranyitás csak a KIOSZKra vonatkozik, az Auróra Kert csak a jövő évben fogadhat vendégeket.

Reform a működésben

Mekler Zsuzsa, az Auróra programkoordinátora elmondta lapunknak, hogy

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Marad az eredeti koncepció, továbbra is közösségi házként működik tovább az Auróra, közéleti és kulturális programokat fogunk szervezni, valamint dolgozunk tovább az Auróra Civil Hub kiépítésén. [/perfectpullquote]

Azonban azt is megtudtuk Meklertől, hogy a továbbiakban olyan működést igyekeznek kialakítani, ahol több oldalról is biztosíthatják a finanszírozást, hogy ne csak a vendéglátásra támaszkodjanak. Erre is vannak ötletek, sok terv született az elmúlt hónapokban, hogyan tudnának például rendezvényhelyszínként egyéb szolgáltatásokat nyújtani.

Az Auróra vezetősége október elejére tervezi az újranyitást, hiszen

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Három hónap szünet után, szükségünk van néhány hétre, hogy újra teljes gőzzel működhessünk.[/perfectpullquote]

– nyilatkozta Mekler.

Szüksége van ránk az Aurórának

Eddig 2,5 millió forint adományt gyűjtött össze a közösségi ház, amelyből a számlákat és a bérleti díjat tudták finanszírozni.

Az újranyitáshoz viszont még mindig szükségük van támogatókra. Szeptember elsején a ContextUs egy aukciós estet szervez, ahol többek között a Bánkitó Fesztiválon kifeszített vásznat árverezzük el. A befolyt teljes összeget a közösségi háznak, a benne tevékenykedő összes civil szervezetnek ajánljuk fel, hogy immáron ne a megszűnést kerüljék el, hanem a támogatásnak köszönhetően újult erővel működhessen tovább a hely.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Több hónapnyi bevételtől estünk el, a támogatások nélkül végleg be kellett volna zárnunk. Sajnos teljesen lenulláztuk magunkat, mind a programok beindításához, a pult újranyitáshoz és a ház rendberakásához is kapcsolódnak különböző egyszeri kiadások, amire jelenleg nincs fedezetünk. És ezzel a bulival szeretnénk megköszönni a korábbi adományokat is, amik nélkül tényleg nem tudtunk volna működni tovább, és a másik nagyon fontos apropó, hogy megünnepeljük a jó hírt, találkozzunk végre újra az Aurórában [/perfectpullquote]

– mondta a ContextUsnak Mekler Zsuzsa, aki azt is hozzátette mosolyogva, hogy bocsánatkérő levelet még mindig várják a 8. kerületi önkormányzattól.

Nyissuk meg együtt az Aurórát! – Támogatói est / 09. 01

Event in Budapest, Hungary by ContextUs and Auróra on Friday, September 1 2017 with 1.6K people interested and 295 people going. 21 posts in the discussion.

Ha fontos neked az Auróra és az ott tevékenykedő civil szervezetek, egyetértesz valamelyikük szellemiségével, akkor gyere el, és támogasd az estet: szüksége van rád az Aurórának!

Kezdőlap > Uncategorized > Újból kinyit az Auróra: jogszabályt sértett a Józsefvárosi Önkormányzat azzal, hogy bezárattatta

A szerk. ajánlása

A hónap legnépszerűbb cikkei

Top sztorik a rovatból