Több mint 300 új kötettel várja a közönséget június 13. és 17. között a 90. Ünnepi Könyvhét és 18. Gyermekkönynapok.

Az Ünnepi Könyvhét 2019-es központi rendezvényét idén a Vörösmarty tér átépítése miatt új helyszínen, a budapesti Duna-korzón rendezik meg – mondta el Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) elnöke és igazgatója kedden Budapesten.

Simon Márton Költő Ünnepi Könyvhét 2019
Simon Márton, A Rókák Esküvője Szerzője / Fotó: Valsuga Gábor, Margó Fesztivál, 2018

A sajtótájékoztatón hozzáfűzte: a Vigadó tér és a Március 15. tér közötti területen 168 kiadó és könyvesműhely kínálatából válogathatnak az irodalomkedvelők.

Simon Márton: A valóság irracionális részének fennmaradását szolgálják a rókák – Interjú

Igen, erre a valódi válasz nem is az, hogy kik, hanem, hogy mik. Nyilván egy csomó mindent olvastam. Ebben benne voltak az egészen friss olvasmányélményeim is meg régebbi dolgok, amelyek valószínűleg most értek meg a fejemben annyira, hogy tényleg hatással lettek arra, mit írok. Ha nevet kell mondani, akkor Szijj Ferencet mondanám mindenképp.

A fővárosi rendezvényt csütörtök délután Simon Márton költő nyitja meg. A vidéki események idén Miskolcon, Szőcs Géza költő beszédével veszik kezdetüket – emelte ki.

A Magvető Kiadó is elszántan képviselteti magát a 2019-es Ünnepi Könyvhéten.

Gál Katalin kitért arra az újdonságra is, hogy idén két irodalmi és két mesehajót is indítanak szombaton és vasárnap délután Budapesten, emellett mintegy 1000 dedikálás várja az érdeklődőket a Duna-korzón.

Az erőszak állomásai, az élet nagy kérdései – A Magvető Könyvhétre megjelenő újdonságait ajánljuk

A már hagyománynak számító Margó Irodalmi Fesztivál 2019-ben is folytatódik. A Magvető Kiadó több szerzőjének új könyvei debütálnak az eseményen, mint Tóth Krisztina, Závada Pál, Schein Gábor, Nádasdy Ádám, Sándor Iván, Pál Sándor Attila. Ezen könyvekbe nyújtunk betekintést. könyvhét 2019, magvető könyvek

Ágoston Zoltán, a Jelenkor folyóirat főszerkesztője hangsúlyozta: kiegyensúlyozott a könyvhét idei kínálata. Mint mondta, rengeteg jó könyv született, bár talán hiányoznak az olyan művek, amelyekre az ember azt mondhatná, hogy “beszakad tőle az asztal”.

A lírai termésből Ágoston Zoltán mások mellett Nádasdy Ádám, Keresztesi József, Lackfi János, Peer Krisztián, Fodor Ákos, Tornai József és Tőzsér Árpád új versesköteteit. A prózai kínálatból három vajdasági szerző, Végel László, Balázs Attila és Vasagyi Mária, valamint Závada Pál, Schein Gábor és Péterfy Gergely regényeit emelte ki.

“Gyilkosa az a világ lett, amely lehetetlenné tette” – Így búcsúznak el Térey János írótól a pályatársai

Térey János író kiadója, a Jelenkor egy verssel búcsúzott el. – írta az író halálára a Jelenkor Kiadó főszerkesztője, Nagy Boglárka. Térey á Grecsó Krisztián író, az Élet és Irodalom próza rovatának vezetője Facebook-oldalán azt írta, Térey halálának napján kellett volna írnia neki, hogy küldjön magáról portrét.

A könyvhét gyermekirodalmi termését Both Gabriella újságíró-szerkesztő mutatta be. Hangsúlyozta: 2019-ben mintegy 100 gyerekkönyv jelenik meg a könyvhétre. Ezek közt szerepel Berg Judit, Bán Zsófia és Zalka Csenge Virág kötetei.

Ma már biztosan kijelenthető, hogy felnőtt a magyar gyerekirodalom. Sőt, végre a rangjának megfelelően van kezelve – fogalmazott Both Gabriella, aki szerint már nincsenek tabuk a gyerekirodalomban. Lehet olvasni a hagyományostól eltérő családmodellekről, a diszlexiáról és számos más gyerekeket mélyen érintő jelenségről és problémáról, amelyről korábban hallgattak a gyerekkönyvek.

Bocskor Bíborka-Tóth Krisztina: „Egy mű akkor él, ha játékba hozzák”

ContextUs: „Manapság szerintem kevés az olyan ember, akinek oda lehet adni egy koncertlemezt” – nyilatkoztad , Bíborka. Hozzátetted, nem érzed értelmét egy következő albumnak. Mi változott? Bocskor Bíborka: Inkább úgy fogalmaznám át, hogy nem sokaknak egyeztethető össze az időbeosztása és ritmusa egy egész lemez végighallgatásával. Ezt egyébként egyre drámaibban látom.

Június 12. és 16. között rendezik meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) a Margó Irodalmi Fesztivált, ahol szerdán külön megemlékeznek a nemrégiben elhunyt Térey Jánosról – mondta el Valuska László fesztiváligazgató.

Kiemelte: a fesztiválon számos könyvheti újdonság, köztük Szilágyi István, Péterfy Gergely, Háy János és Tóth Krisztina új köteteinek bemutatója várják az érdeklődőket. Sőt, koncertek, beszélgetések, szombaton pedig gyerekprogramok is megtalálhatók a 2019-es Ünnepi Könyvhéten.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.