Ez a három nő vibrátorokat lopott 123 ezer forint értékben

Ez a három nő vibrátorokat lopott 123 ezer forint értékben

Azért erre mi is felkaptuk a fejünket: betörni egy boltba vibrátorok miatt, és ráadásul 123 ezer forint értékben. A rendőrség szerint 600 dollárnyi szexjátékokat tulajdonítottak el.

Három nő a perth-i Libido nevű boltba, vasárnap éjfél után törtek be. A biztonsági felvételek szerint kettek közülük kicsomagolták a dobozából a csúcsminőségű vibrátorokat. Ezt követően a ruhájukba rejtve egyszerűek kisétáltak az üzletből.

Garry Smith, a Libido szexbolt tulajdonosa a Daily Mailnek úgy nyilatkozott, hogy a legértékesebb és legkeresettebb tárgyak a vibrátorokat. Az egyik a Come Hither Rabbit volt, ami 280 dollárbe kerül – úgy nagyjából 60 ezer forint, szúrta ki a 24.hu.

Őket keresték mint vibrátortolvajok / Fotó: WA Police

Mint mondta, először csak az egyik nő csomagolta ki a terméket, majd ment ki vele. Aztán a barátaival tér vissza, és ők is hasonlóképpen jártak el. A próbafülkében történt az eltulajdonítás. 

Smith fejdíjat is kitűzött a három nőre, és egy 50 dolláros utalványt ajánlott fel a nyomravezetőnek. 

Azt azért valljuk be, nem túl bőkezű, hiszen bevallása szerint 500 ezer forintnyi terméket loptak el tőle. Ehhez képes 10 forintnyi utalvány igen csekély, nem?

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Nagyon nagy a forgalmunk, mert azon kevés forgalmazó közé tartozunk, akik éjszakánként is nyitva vagyunk, hogy elkapjuk az akkori forgalmat is[/perfectpullquote]

– nyilatkozta Smith, majd hozzátette, ilyenkor leginkább a nőknek szóló szexjátékokat keresik a vásárlók.

A vibrátort tényleg a hisztéria kezelésére találták ki?

Mivel azonban az orvosok folyamatosan panaszkodtak a fárasztó kézimunkára, ennek kiváltására J. Mortimer Granville az 1880-as években kifejlesztette a vibrátort – olvashatjuk a témáról. A történész Rachel Maines 1999-es könyvéből eredeztethető anekdota az elmúlt években a technológia és a szex kapcsolatának egyik legtöbbet idézett történetévé vált, az állítás pedig megjelent újságokban, színdarabokban és filmekben is.

A Daily Mail interjúja után a Libido a Facebook-oldalán közölte, hogy mindkét nőt elkapta a rendőrség.

Kezdőlap > Ez a három nő vibrátorokat lopott 123 ezer forint értékben

A szerk. ajánlása

A hónap legnépszerűbb cikkei

Top sztorik a rovatból