Vincent van Gogh egy 1882-ben festett, korai tájképe hétmillió euróért (2,22 milliárd forintért) kelt el egy párizsi árverésen hétfőn – ismertette a BBC News.

A halászhálót javító nőket ábrázoló Fishing Net Menders in the Dunes című képet a hollandiai Hága környéki táj ihlette. Az alkotást komoly licitharc után egy amerikai gyűjtő vásárolta meg. Eredetileg 3-5 millió euróra (1-1,6 milliárd forintra) becsülték a várható árat.

Franciaországban húsz éve ez volt az első Van Gogh-kép, amit árverésre bocsátottak. Az aukciót vezető Francis Briest szerint azért kúszott fel ilyen magasra az ára, mivel a piacon alig vannak Van Gogh-festmények, a művek mind magángyűjtők és múzeumok birtokába kerültek már.

Szenzáció! – Valószínűleg valódi van Gogh-festményt találtak!

Jiri Lauterkranc restaurátor és kollégái 3 éven át tanulmányozták a művet. Lauterkranc az InsightART nevű prágai központú cégnél dolgozik, ahol csúcstechnológiával, röntgen segítségével állapítják meg a műtárgyak valódiságát, és restaurálással is foglalkoznak. Az évek során elvégzett vizsgálatok alapján a szakember úgy véli, valódi Vincent Van Gogh-festményről van szó.

A művész 29 éves korában festette a képet, amikor Hága környékén élt egy ideig. Ebben a Van Gogh számára különösen fogékony korszakban ez volt az egyetlen tájkép, amit alkotott.

Van Gogh

Párizsban utoljára a kilencvenes évek közepén Van Gogh The Garden in Auvers című képét árverezték el 10 millió dollárért.

A művész munkái közül 1990-ben a Dr. Gachet portréja című festmény kelt el a legmagasabb, 82,5 millió dolláros áron. Legutóbb, 2014-ben egy csendéletét, a Still Life, Vase with Daisies, and Poppies című képét adták el 61,8 millió dollárért.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.