A Képviselőház és a Szenátus egymásra mutogatnak, amiért nem tudnak megegyezésre jutni a Capitoliumot érintő szexuális visszaélések megfékezését célzó jogszabály megalkotását illetően.

A Capitoliumon történt szexuális zaklatások esetén irányadó eljárást megreformáló szabályozás a Kongresszus parkolópályáján vesztegel. A Képviselőház és a Szenátus közötti folyamatos feszültség eredményeként a törvényjavaslat több mint 6 hónapja megakadt.

A Képviselőház tagjai azt állítják, társaik a Szenátusban nem akarják feloldani a saját #MeToo szabályozásuk közötti eltéréseket. A Szenátus szerint viszont ők mindent megtesznek, hogy olyan javaslattal álljanak elő, amelyet mindkét oldal el tud fogadni.

A Képviselőház februárban két, szexuális zaklatással foglalkozó törvényjavaslatot terjesztett elő. Az első új hivatalt hozna létre a szexuális visszaélések áldozatainak támogatására a Capitoliumon.

A második arra kötelezné a Kongresszus szexuális zaklatással vádolt tagjait, hogy az eljárás költségeit saját zsebből fizessék, ne pedig kongresszusi költségvetésből, az adófizetők pénzén. Utóbbi a leginkább vitatott javaslat a Szenátusban, különösen a republikánus férfiak körében, akik az elnök saját #MeToo-s verzióját akarták tárgyalni.

A megosztottság okait így magyarázza Bradley Byrne, republikánus alabamai képviselő: 

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Néhány szenátor nagyon erősen azt érzi, hogy túl messzire mentünk a törvényjavaslatunkkal, és sokkal enyhébb eljárást akarnak. Nem hiszem, hogy ez volna az, amit az emberek elvárnak tőlünk.   [/perfectpullquote]

Az elmúlt 10 hónapban, amióta a Harvey Weinstein-ügy országos mozgalmat indított el, a Kongresszus mindkét kamarájának honatyái közül sokan lemondtak szexuális zaklatás vádja miatt. A capitoliumi leszámolás magával sodorta John Conyers-t, a legrégebb óta szolgáló demokrata képviselőt. Hasonló sorsra jutott Al Franken szenátor is, akiről egykor úgy tartották, nagyszerű szószólója a női jogoknak.

Letöltés
Kirsten Gillibrand Szenátor A Capitoliumi #Metoo Törvény Elfogadását Sürgeti / Fotó: Reuters / Yuri Gripas

Májusban Kirsten Gillibrand szenátor megelégelte, hogy a Szenátus vezetése semmit nem tesz a törvényhozás előmozdítása érdekében. Pedig az szerinte különösen annak fényében lenne égetően sürgős, hogy folyamatos iramban érkeznek vádak a Kongresszus tagjaival szemben szexuális visszaélések miatt.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Miközben gyakorlatilag az ország valamennyi egyéb területe úgy tűnik, sokkal komolyabban veszi ezt a témát, és legalább megpróbálnak intézkedéseket tenni a munkahelyeik megváltoztatása érdekében, a Kongresszus épp ellenkezőleg, behúzza a kéziféket   [/perfectpullquote]

– fakadt ki akkoriban Gillibrand. 

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Még egyszer: ez a probléma egyenesen belebámul az arcunkba, mi pedig félrenézünk   [/perfectpullquote]

– tette hozzá a szenátor asszony.

 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.