Újabb Disney-kedvenc kerül a mozikba idén tavasszal. A főszereplőket már decemberben megleshettük, most pedig az előzetes is kijött végre. Nem is akármilyen csavarral a végén.

A Guy Ritchie rendezte Aladdinban Will  Smith alakítja Dzsinn szerepét. Tavaly decemberben az Entertainment Weekly címlapján már bemutatkoztak a főszereplők, bár ott Will Smith még nem volt kék. Ez úgy látszik, változott.

I Make This Look God Dmid1 5Hh0Dlqqc
Will Smithnek Jól Áll Az Új Szerep / Fotó: Wralsportsfan

 

Az előzetes utolsó pár másodpercéből egyértelműen kiderül, Smith kék lesz. Nagyon kék. Az alkotók törekedtek az eredeti, 1992-es animációs változat látványvilágának megteremtésére. Az előzetest látva, ezt még túl is szárnyalták. Bár élő szereplőkkel nyilván nem volt nehéz dolguk.

Will Smith bőrszínét kritizálták az Aladdin-rajongók

A Disney-sorozatban hasznosítja újra korábbi bombasztikus rajzfilmsikereit. Ez a Dzsungel könyve sikerének köszönhető elsősorban, amely megalapozta ezt a fajta irány vonalat. Tim Burton készíti a Dumbo élőszereplős változatát, és jövő nyáron érkezik sokunk kedvence, Az oroszlánykirály fotorealisztikus újrája. A Disney következő nagy durranása Az oroszlánkirály remake-je lesz.

Smith mellett Mena Massoud játssza Aladdint, a londoni születésű Naomi Scott pedig Jázmint. A főbb szerepekben feltűnik még Marwan Kenzari Jafarként, a Szultánt Navid Negahban alakítja, Daliát pedig Nasim Pedrad. Világszerte még május 24-ig kell várni, hogy megtekinthessük a szuperprodukciót.

Ugye, hogy jó lesz?

Aladdin Special Look (2019) | Movieclips Trailers

Check out the official Aladdin Trailer starring Will Smith! Let us know what you think in the comments below. ► Watch Aladdin Full Movie: https://www.fandang…

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.