Woody Allen beperelte az Amazont. Az óriásvállalat a szerződés ellenére nem forgalmazza a rendező A Rainy Day in New York című új filmjét.

A 83 éves rendező több mint 68 millió dolláros (19 milliárd forint) kártérítést követel az Amazon stúdiótól, amely szerinte ki akar hátrálni abból a szerződésből, amit több filmre kötött vele – ismertette a BBC News.

Woody
Woody Allen / Fotó: Variety

Az Amazonnál korábban Allen két filmje jelent meg és a Crisis in Six Scenes című tévésorozatát is forgalmazták. A rendező legutóbbi, A Rainy Day in New York című produkcióját azonban már nem volt hajlandó forgalmazni az óriáscég.

Allen csütörtökön New Yorkban nyújtotta be keresetét egy bíróságon. A dokumentum szerint az Amazon az Allen elleni zaklatási vádak miatt állt el filmje forgalmazásától 2018 júniusában.

A rendezőt évtizedekkel ezelőtt azzal gyanúsították meg, hogy 1992-ben szexuálisan zaklatta nevelt lányát, Dylan Farrow-t.

Elkészült Woody Allen új filmje, de nem kapott zöld utat

Az új 2016-ban. Woody Allen-moziban A Rainy Day in New York-ot még ez évben vetítették volna. Ám csütörtökön bejelentették, hogy “semmiféle bemutató dátumot nem tűztek ki,” értesült a The Guardian . Timothée Chalamet és Selena Gomez is szerepel. A rendező egy 5 filmre szóló megállapodást írt alá az Amazon Studios-szal Az Amazon arról nem nyilatkozott, hogy mi áll a döntés hátterében.

Allen ellen azonban sohasem emeltek vádat. A kereset szerint az Amazon a szerződéskötéskor tisztában volt a “25 évvel ezelőtti alaptalan gyanúsításokkal”, tehát erre hivatkozva nem bonthatja fel a szerződést.

Az A Rainy Day in New York című filmet Allen 2017-ben forgatta, a produkcióban Jude Law, Rebecca Hall, Selena Gomez és Timothée Chalamet is szerepelt.

Timotheé Chalamet a következő filmjét A Grand Budapest Hotel rendezőjével forgatja

Wes Anderson rendező következő élőszereplős filmje a The French Dispatch címet viseli, írja a . A filmet Dél-Franciaországban forgatják, és a rendező korábbi filmjeinek sztárjai is szerepet kaptak benne, úgy mint Frances McDormand, Tilda Swinton és Bill Murray. Timotheé Chalamet meleltt feltűnik még a filmben Jeffrey Wright és Benicio del Toro is – számolt be a filmről a Dazeddigital.

A forgatás után az ismét előkerült régi ügy miatt több szereplő is elhatárolódott a filmtől, Chalamet tavaly bejelentette, hogy a filmért kapott gázsiját jótékony célra ajánlja fel.

Woody Allen a ’90-es évek keserű pirulája / ContextUs

Az első vetítést december 1-én tartották, melyen stílusosan, az Amerikai Írók Céhe által nemrég a legviccesebb forgatókönyvnek választott, Annie Hallt nézhették újra az érdeklődők. Az elkövetkezendő hetekben pedig további négy további klasszikust tekinthettek meg a nézők: december 15-én már mozivászonra került a Manhattan (1979), január 12-én a Hannah és nővérei (1986), január 26-án A Jade skorpió átka (2001), február 9-én pedig a Hollywoody történet (2002) pörgött/pörög le a moziban.

Jude Law “szörnyű szégyennek” nevezte, hogy a filmet nem mutatják be, és hangsúlyozta, nagyon megfontolja, hogy dolgozik-e még valaha Allennel.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.