Horváth Eszter magyar fotósnak ítélték oda környezet (egyedi) kategóriában idén a World Press Photo díját az Északi-sarkvidéken kíváncsi jegesmedvékről készült fotójáért. A WPP fődíját egy japán fotós kapta a 2019. júniusi kartúmi véres tüntetések közepette készült felvételéért.

Kíváncsi jegesmedvék magyar sikert hoztak

Horváth Eszter soproni születésű dokumentumfotós 2015 óta foglalkozik a sarki térségek, különösen a Jeges-tenger fotózásával. 2019-20-ban az Északi-sarkvidék közepén, jégtáblához fagyasztott, tudományos vizsgálatokat és méréseket végző Polarstern német kutatóhajó munkáját örökítette meg.

Fotói egyebek között megjelentek a National Geographic magazinban, a The New York Times és The Wall Street Journal napilapokban, a Time hetilapban és a GEO Magazine-ban – olvasható a WPP honlapján.

Horvath Eszter World Press Photo 2020 Jegesmedvek
/ Fotó: Horváth Eszter

Díjnyertes felvételén egy jegesmedve és kölyke vizsgálgatja kíváncsian a Polarstern kutatói által a jégtáblára kihelyezett berendezést.

Tüntetők közötti versszavalás nyerte a fődíjat

A fődíjas Csiba Jaszujosinak, az AFP francia hírügynökség kelet-afrikai fotóriporterének Straight Voice című fotója egy fiatal szudáni férfit ábrázol tüntetők közepette, amint verset szaval. Az áramkimaradás miatt sötétbe borult kartúmi utcán társai mobiltelefonjaik lámpáival világítják meg őt.

Csiba Jaszujosi Straight Voice World Press Photo 2020 Nyertesek
Csiba Jaszujosi: Straight Voice

A japán fotóst már korábban is díjazták a World Press Photo pályázaton. A fődíjjal 10 ezer eurós pénzjutalom is jár.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Ezekben az időkben, amikor sok konfliktust és erőszakot élünk át, fontos, hogy legyen egy olyan képünk, amely inspirálja az embereket[/perfectpullquote]

– mondta Lekgetho Makola, a zsűri elnöke, reményteljes fotónak nevezve a győztes művet.

Kíméletlenül őszinte fotók a beduin gyerekek sorsáról – Kallos Bea fődíjat nyert az Izrael legrangosabb fotós versenyén

Kallos Bea harmadik éve él Izraelben. Korábban az MTI fotósaként dolgozott Budapesten, és továbbra küld képeket Izraelből. A pályázaton egy beduin közösség mindennapjait bemutató képsorozatával nyerte el az első helyet. Emellett a környezet-természet kategóriájában kurátori elismerést kapott a háztartások műanya használatát bemutató képeiért.

Chris McGrath, a zsűri egyik tagja szerint a fődíjas kép “nagyon szép, nyugodt fotó, amely magába sűríti a világ minden nyugtalanságát és az emberek vágyát a változásra”.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Ez a pillanat egy egyedülálló, barátságos csoportos tüntetés volt, amelyet abban az időben magam is átéltem[/perfectpullquote]

– mondta Csiba a kép születéséről.

Romain Laurendeau az év fotóriportere

Omár el-Basír szudáni elnök 30 éves uralmát katonai puccs döntötte meg, és véres tüntetések után a fegyveres erők és az ellenzéki mozgalom átmeneti kormány létrehozásáról állapodott meg.

Romain Laurendeau Szudan Tuntetok World Press Photo 2020 Nyertesek
Szudán Tüntetők Omar El-Basír Szudáni Diktátorral Szemben / Fotó: Romain Laurendeau

Az év fotóriportjának a zsűri Romain Laurendeau francia fotóriporternek a Kho, the Genesis of a Revolt című fotósorozatát választotta, amely a 2019-es algériai tömegtüntetések kezdetét, a fiatalok között uralkodó mély nyugtalanságot mutatja be.

A World Press Photo 2020 pályázatra 24 országból 4300 fotós 74 ezer képet küldött. A zsűri 44 díjat osztott ki több kategóriában.

A koronavírus-járvány miatt idén a győzteseket online hirdették ki a hagyományos amszterdami ünnepség helyett.

A tavalyi World Press Photo pályázatán szintén díjazott lett magyar, akkor természet kategóriában Máté Bence Túlélési ösztön című békás fotója érdemelte ki.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.