Yayoi Kusama, japán művésznő mindig is hóbortos, lélegzetállító installációról volt ismert. Képzeletét egy ideje az Eltűnő Szoba (Obliteration Room) víziója szállta meg. Ez arra a koncepcióra épül, hogy amúgy teljesen hétköznapi szobabelsőket a múzeumi látogatók színes pontszerű matricák segítségével „eltüntetnek”. Legújabb látomásában vörös virágok borítanak be egy teljes lakást.

A nem meglepő módon Virágmegszállottság (Flower Obsession) címet viselő installáció a National Gallery of Victoria Triennial ünnepélyes megnyitójára berendezett lakásban „látható”.

Százszorszépet és ragasztót adtak a látogatók kezébe, akik a padlótól a bútorokig bárhová felragaszthatták azokat.

A 4 hónapig tartó „lakberendezés” végén aztán a lakást úgy beborították a virágok, mintha a természet újrahasznosított volna egy elhagyatott területet.  

És hogy honnan jött a virágorgia ötlete? Yayoi Kusama így emlékszik vissza: „Egyszer vörös virágokat pillantottam meg az asztalterítőn, és mikor felnéztem, azt láttam, hogy a plafon, az ablakok, az oszlopok mintha ugyanazzal a piros virág mintával lettek volna bevonva. Az egész szobát, a testemet, az egész univerzumot vörös virágok borították, és abban a pillanatban a lelkem eltűnt.” És hogy ezt elhiggyük neki, hozzáteszi: „Ez nem illúzió volt, hanem a valóság maga.”

Yayoi Kusama Ngv 6
Yayoi Kusama: Eltűnő Szoba / Fotó: Eugene Hyland

A látvány önmagáért beszél. Még szerencse, hogy a művésznő viszonylag környezetkímélő módon járt el. Annyiban legalábbis, hogy művirágokat alkalmazott. 

Az pedig meglepő, hogy sikerült két fotónál többet készíteni a kiállításán, ugyanis nemrégiben bevezette a 30 másodperces szabályt.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.