Zsille Gábor kapta az idei Hieronymus-díjat. A műfordító, költő csütörtökön a fővárosi Magyar Napló könyvesboltban vette át az elismerést.

A Hieronymus-díjat 1982-ben alapította a Magyar Írószövetség által létrehozott Telegdy Polgár István Alapítvány kuratóriuma. A díjat Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke adta át – közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.

Új elnök került a Magyar Írószövetség élére Erős Kinga személyében

Erős Kingára a frissen megválasztott választmány 28 tagja szavazott igennel, 13-an tartózkodtak, 2 szavazat pedig érvénytelen volt. Még a bejelentés előtt a Mandinernek interjút is adott Erős, amelyben arról is beszél többek között, hogy ki kell lépni az elenfántcsonttoronyból.

A díjat minden évben Szent Jeromos, a Biblia fordítója, a fordítók védőszentjének napján osztják ki, a díjazott akadályoztatása miatt azonban az ünnepség most csütörtökön este volt.

Az 1972-ben született Zsille Gábor eddigi munkásságát és érdeklődési irányát két forrásnyelv határozta meg: mind az angol, mind pedig a lengyel irodalom köréből készített műfordításokat. Hosszú ideje gondos és figyelmes fordítója a lengyel irodalomnak, fordításain keresztül a magyar olvasó átfogó képet kaphat a kortárs lengyel költészetről.

Zsille Gábor
Zsille Gábor Olvassa Fel A Verseit A Versmaratonon, A 2016-Os Költészeti Fesztiválon / Fotó: Mti

A kitüntetett tizenkilenc lengyel és öt angol önálló fordításkötettel rendelkezik, többek mellett tolmácsolásában olvashatóak Ted Hughes és Adam Zagajewski művei vagy II. János Pál pápa Római Triptichonja. Zsille Gábor nem csupán műfordítóként, hanem sok esetben lektorként, szerkesztőként is részt vesz lengyel és magyar szépirodalmi művek megjelentetésében.

Zsille a tavalyi évben Magyar Arany Érdemkereszt elismerést kapott.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.