A mai világban rengeteg lehetőségünk van kifejezésre juttatni saját egyéniségünket. Számtalan ruhaüzlet folyamatosan megújuló kollekcióiból válogathatunk, megannyi drogéria színesebbnél színesebb kínálata tárul elénk. Rengeteg könyvhöz, sorozathoz, filmhez, zenéhez van hozzáférésünk, és szinte bármilyen ételt vagy italt fogyaszthatunk. Arról nem beszélve, hogy külföldről is könnyen beszerezhetünk bármit, ami megtetszik – az internet segítségével akár az otthonunkból is. Mi az oka akkor, hogy ma is létezik az úgynevezett basic bitch jelenség?

Back to basics

A basic bitch jelenség még 2009-ben terjedt el a köznyelvben, bár már előtte is jelen volt az amerikai hiphop kultúrában. Utóbbiban a jelentését tekintve még negatívnak számított: az unalmas, olcsó, önimádó nőket aposztrofálták így. Amikor aztán beépült a mainstream szókészletbe is, jelentősen megváltozott az üzenete.

14 Basic
Basic Bitch Barátság / Fotó: College Candy

A 2010-es években már-már menő lett basic bitch-nek (vagyis tucatlánynak) lenni, hiszen ez egyet jelentett azzal, hogy valaki trendi. Kezdetekkor az Ugg csizma, a skinny farmerek, az oversized pulcsik, a Starbucks kávé és a kacsaszájas szelfi voltak az elengedhetetlen kellékei annak, hogy valaki basic bitch legyen. De idetartozott még a Jóbarátok idézése, minél több #hashtag használata az Instagram-képek alatt, na, meg Oprah és a Victoria’s secret-modellek favorizálása is.

Tehát egy átlag fiatal lányt írt le, aki követi a divatot és otthon van a popkultúrában. Lényegében az sem számít, melyik országban vagy épp melyik kontinensen él, hiszen alapvetően ugyanaz a divatirányzat tarol mindenhol.

Kisebb eltérések lehetnek az egyes országok aktuálisan populáris szokásaiban, de a gyors információáramlásnak köszönhetően nagyon hasonló basic bitch-nek lenni Magyarországon, mint mondjuk Amerikában.

#Trendi

Tíz évvel később még mindig él a kifejezés. Kíváncsi voltam, változott-e az évek során. Ezért tartottam egy kisebb, nem reprezentatív felmérést a tágabb ismerősi körömben, kinek mi jut eszébe erről a fogalomról, milyen jellemzőkkel azonosítják. A következő válaszokat kaptam:

magának3 éve ezt jelentette basic bitch-nek lenni / Fotó: Reddit„Starbucks kávé és a kötelező kép róla legalább 3 különböző online felületen” – hallottam egyfelől. Mások szerint: „Oravecz Nóra- és Coelho-idézetek a profilképekhez.” Volt, akinek ezt jelentette a basic bitch-ség: „Fekete Vans cipő, szűk farmer, khaki zöld kabát.”  Említésre került még: „Műköröm, műszempilla, hosszú feketére vagy szőkére festett vasalt haj.” Volt, aki „kétszínű hajjal” azonosította a jelenséget. Akadt, akinek ezt jelentette basic bitch-nek lenni:

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Minden nyáron legalább egy fesztivál és erről minimum 60 Insta-sztori, koncertfelvétellel és csillámtetoválással.   [/perfectpullquote]

Mások szerint „minden, ami épp trendi” a basic bitch. Hozzátették, “most éppen, azt hiszem, a környezettudatosság, Greta Thunberg idézgetése.” 

Lényegében nem sokat változott a basic bitch-ek megítélése: ma is találkozhatunk olyanokkal, akik márkákkal azonosítják őket, de alapvetően mindenki az épp aktuális divatot köti hozzájuk. Egy basic épp azt szereti, ami menő, azt a zenét hallgatja, amit mindenki hallgat, oda jár, ahol divat lenni és azokat a márkákat használja, amit a kedvenc újságjában látott, kedvenc influenszere vagy éppen a barátnői ajánlottak.

Ebből is profitálnak

A divatipar is megtalálta a lehetőséget, hogyan használja fel ezt a jelenséget. Ha valakinek az számít, mi a jelenleg felkapott, teljesen biztosan a kedvenc celebje/influenszere által használt terméket fogja ő is beszerezni.

1445446438 Uggs Celebs
Egyenruha Egyenlányoknak? / Fotó: Elle

Ebben látták meg a cégek is a potenciált, és egyre népszerűbb lett az influenszerek szponzorálása, amikor ingyen terméket küldenek kifejezetten hirdetési céllal a közkedvelt, sok követővel rendelkező közösségi oldal-felhasználóknak. Az ötlet egyébként kiválóan működik is a valóságban. Számtalan olyan kérdéssel találkozhatunk, hogy XY honnan vette az óráját/cipőjét/táskáját.

Emiatt azonban egy másik iparág is fellendült, mert ugyan rengeteg lány szeretne hasonlítani kedvenc hírességeire vagy akár a barátnőire, viszont anyagilag nem mindenki engedhet meg magának egy Obaget vagy egy Gucci cipőt.

Ezért éli fénykorát a replikák piaca is, aminek köszönhetően jóval olcsóbban hozzájuthatunk a divatos termékek utánzataihoz, amikről nem is mindig lehet megmondani első látásra, hogy nem igaziak.

Belénk kódolva

A basic bitch jelenség egyébként nagyon hasonlít egy másik közismert társadalmi hatásra: ez a birkaeffektus. Ennek lényege, hogy az egyén elveszik a tömegben, egy idő után beleolvad a nagyobb számú csoportba.

Dely Ábris az influenszerekről: „Akkor vagy sikeres, ha valóban érdekled az embereket”

Dely Ábris a Creatinsta influencer-ügynökség ügyvezetője és társtulajdonosa. 16 éves korától saját cégével közösségi média kampányokat tervezett és kivitelezett az angol piacra, de marketinges tudását Taiwanon is kamatoztatta. Miután úgy látta, hogy a magyar piac nem igazán tudja sikeresen kiaknázni a közösségi médiában rejlő lehetőségeket, megalapította a Creatinsta ügynökséget, a Kereskedelmi Marketing Trendekkel közösen, hogy ebben nyújtson segítséget.

Ezt Solomon Asch, lengyel származású amerikai pszichológus is vizsgálta egy pszichológiai kísérlet során. Hét egyetemistát ültetett egy terembe, és két papírlapot mutatott nekik. Az egyiken egy darab vonal volt látható, a másikon három különböző méretű, ám a háromból egy mérete megegyezett az első lapon láthatóéval. A feladat csupán annyi volt, hogy meg kellett állapítani, melyik második lapon látható vonal azonos az elsőével.

Ez nagyon egyszerűnek tűnik, azonban akadt egy csavar a kísérletben: a hét személyből hat beépített emberként szerepelt a kísérletben, akiket azzal bíztak meg, hogy rossz vonalat válasszanak.

Egyértelmű eredmény született: még ha láthatóan a hibás választ is adták meg, a kísérleti alany minden esetben ugyanazt választotta, amit a többség. Ennek oka lehet a társadalmi nyomás vagy az önmagunkba vetett bizalom hiánya is.

Ahogy nem merünk kiállni a saját igazunk mellett a többséggel szemben, úgy a saját stílusunkat sem merjük felvállalni, félvén attól, hogy így kilógunk a sorból.

A Victoria’s Secret angyala, Palvin Barbara elárulta, hogyan őrzi meg vonalait

A márka új fehérnemű kollekciója, Incredible by Victoria’s Secret kapcsán nyilatkozott Palvin Barbara a Hollywood Life számára. Elmondta, hogy saját maga készíti az ételeit és személyi edzőt alkalmaz, aki segít, alakja megőrzésében. A magyar modell sosem készült arra, hogy Victoria’s Secret angyallá váljon, csak azért edz, mert szereti testét.

Nem véletlen az sem, hogy főként a fiatalabb generációból kerülnek ki a tipikus basic bitch-ek, hisz ebben a korban a legbefolyásolhatóbbak az emberek, ilyenkor vágynak a leginkább a beilleszkedésre. Aki kilóg a sorból, és nem a legdivatosabb cuccai vannak, az nem menő, és sokszor kiközösítik. Ez pedig ugye egy fiatal lány legrosszabb rémálmai közé tartozik.

Mi mind egyéniségek vagyunk

Ezzel szemben érdekes kettősség is felütötte a fejét. Nagyon hamar megjelentek ugyanis a kritikusok is, akik elkezdték a basic bitch-eket üresnek, jellemtelennek nevezni. Hisz ugyanúgy néznek ki, és ugyanazt csinálják, mint mindenki más: nincs személyiségük, nincs bennük semmi egyediség.

Már több mint 250-en haltak bele a szelfizésbe / ContexxtUs

A Sky News a tanulmányt összefoglaló cikke szerint 2011-ben három, 2012-ben két, 2014-ben már 13, 2015-ben 50, 2016-ban és 2017-ben pedig már 98, illetve 93 dokumentált szelfihez köthető haláleset volt. Az okok között vezető helyen a vízbefulladás volt, de a közlekedési eszközök okozta halál (többnyire robogó vonat előtti szelfizés) és a magasból való lezuhanás is elég gyakori.

Ez pedig megint csak nem menő, hisz senki nem akar unalmas lenni. Még akkor sem, ha mindenki más is unalmas. Ennek köszönhető a rengeteg idézet és számtalan kép megjelenése a közösségi oldalakon: ezek célja, hogy megmutassák, bennük igenis több van, mélyek, egyéniségek. Így viszont egy újabb ördögi körbe csöppentek, mivel ismételten ugyanazok az idézetek és ugyanolyan stílusú képek jelentek meg, jellemzően abban a témában, hogy a posztoló mennyire egyedi.

Az is basic, ami nem basic

Könnyű ítélkezni mások felett, de ha 2019-ben körülnézünk, láthatjuk, hogy nagyon nehéz igazán egyedinek lenni. Hiába a sokféle kínálat, ha a kereslet is nagyobb. Nehéz úgy végigmenni az utcán, hogy legalább egy általad viselt ruha/kiegészítő/smink/parfüm ne lenne meg legalább egy emberen.

Óvatosan a szelfi-szűrőkkel! A Snapchat-diszmorfia a testképzavar új fajtája

A Snapchat-filterek izgalmas szelfie-játékokra invitálják a felhasználókat, és használatuk egyre jobban elterjedt az utóbbi években. Egy arcplasztikával foglalkozó szervezet által nemrég publikált (JAMA Facial Plastic Surgery Viewpoint) tanulmány szerint azonban ezek az appok nagyban torzíthatják a testképet. A dolog olyan súlyos problémát jelent, hogy az emberek saját filterezett szelfijeikkel fordulnak a plasztikai sebészhez, hogy minél inkább e torz képhez hasonlítsanak.

Még ha saját magad készítetted, mondjuk, egy YouTube-videó alapján, akkor is nagy eséllyel van még valaki, aki ugyanolyat készített. Ahogy tulajdonképpen a közösségi médiába való posztolás is basicnek számít, mivel elterjedt ennek kritizálása is.

Már az is basic, ha nem posztolunk, sőt, ha elvből még csak közösségi oldalunk sincs. Ki lehet alakítani saját stílust, és persze mindenki külön egyéniség, saját egyedülálló személyiséggel.

De teljesen biztos, hogy rajtunk kívül többeknek is ugyanaz az álma, hasonló a humora, ugyanolyan az ízlése, és egyeznek a kedvencei a mieinkkel. Ezáltal manapság már mindenkire illene a basic bitch jelző.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

dezinformáció nyelvpolitika orosz ukrán háború választás

A nyelvpolitikai küzdelmeken túl

Az orosz-ukrán konfliktus és a magyarországi választási kampány előtérbe tolta a populizmus, a dezinformáció és a politikai valóságteremtés témaköreit. A nyelv uralásának kérdése háborús helyzetben még inkább központi kérdéssé vált.

Érzékenyítés vagy nyerészkedés áll a Coca-Cola kampánya mögött?

Sokak által érzékeny vizekre evezünk, ha az LMBTQ témája felmerül. Lényegében három tábor alakult. Elsőként maguk az LMBTQ tagjai és azok, akik támogatják a törekvéseiket. A második csoport, akik ellenzik a mozgalmat. És ott van az a bizonyos harmadik csoport, amelyet megközelítőleg egyáltalán nem érdekel sem egyik, sem másik csoport véleménye sem.

Tálalási tippek a #metoo-hoz – Mert nem mindegy: iszogató pár vagy két részeg állat

A Harvey Weinstein-botrány óta az internet felrobban a szexuális zaklatásokat feldolgozó történetektől, a nők elnyomása elleni mozgalmaktól és a férfiakat köpködő posztoktól. Boldog-boldogtalan előáll egy inzultálós storyval. Már azt sem tudjuk, elhiggyük-e a rengeteg kegyetlen és kétségkívül felkavaró történetet vagy sem. Itt az ideje, hogy mi is kicsit körbejárjuk a témát, és megnézzük, mi ez az egész!

A fake news anatómiája

A fake news jelenség pár évvel ezelőtt olyan ironikus álhíroldalak sajátja volt, mint az Onion vagy a Hírcsárda, legfeljebb csak magukat túl fontosnak képzelő politikusok vették őket komolyan.