Egy egymillió nyolcszázezer ember DNS-ét feldolgozó tanulmány szerint száz ország közül Izrael után Magyarországon a legmagasabb a zsidó leszármazottak százalékos aránya.

A MyHeritage nevű, genetikai alapú családfakutatással foglalkozó szervezet felmérése szerint Izrael után a népességhez viszonyítva Magyarországon él a legtöbb zsidó leszármazott, több mint az Egyesült Államokban. Az eredmény még a kutatókat is meglepte – jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a ynet kedden.

A MyHeritage a kutatást közösen végezte Daniel Sztacki statisztikussal, a Zsidó Nemzetpolitikai Intézet (The Jewish People Policy Institute, JPPI) demográfiai szakértőjével, az európai – askenázi – zsidóság demográfiáját vizsgáló részleg vezetőjével.

A DNS-tesztet beküldő 4981 magyarországi lakos 7,6 százalékánál találták legalább 25 százalékos askenázi zsidó származást – ami azt jelenti, hogy legalább egy askenázi, vagyis európai zsidó nagyszülője volt. Ez az érték jelentősen magasabb, mint az Egyesült Államokban mért 3,5 százalék vagy a Kanadában mért 3,0 százalék.

Zsidó Siratófal
Képünk Illusztráció / Egy Férfi A Zsidó Siratófal Előtt

Azoknak az aránya, akiknél a gének legalább 10 százalékban askenázi zsidó származásra utaltak, Magyarországon eléri a 12,5 százalékot, szemben a mindössze 4,7 százalékos amerikai vagy 4 százalékos kanadai aránnyal.

A Magyarországról küldött minták 4,2 százaléka legalább 50 százalékos zsidó-askenázi etnikai háttért mutatott, az Egyesült Államokból érkezőknek csak a 2,3 százaléka.

A tanulmány következtetései és a korábbi becslések közötti óriási eltérés azt mutatja, hogy Magyarországon különösen sok ember van, aki egyáltalán nem ismeri a zsidó gyökereit, vagy akiknek zsidó örökségét a szülők vagy a nagyszülők tudatosan eltitkolták a holokauszt emléke és az antiszemitizmustól való intenzív félelem miatt – írta a lap.

Berlinben zsidók és muszlimok tandem-bicikliztek az antiszemitizmus és iszlámfóbia elleni tiltakozásként

Mint írtuk, a Brexit óta erősödik a rasszizmus Nagy-Britanniában. Az iszlámfóbia és az antiszemitizmus Európa más országaiban is komoly problémát jelent. Németországban közös tandem-biciklizést szerveztek rabbik és imámok ez ellen tiltakozva és a vallások közötti kölcsönös tisztelet kimutatása jegyében. Ezzel az eseménnyel akarják felhívni a figyelmet a Németországban tapasztalható erősödő rasszizmusra és antiszemitizmusra.

A kutatást irányító Daniel Sztacki ugyanakkor rámutatott, hogy az ilyen típusú genetikai teszteket általában a jól képzett népesség végzi el, így ők a kutatásban túlreprezentáltak lehetnek.

Mindezek figyelembevételével a tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a legalább 50 százalékban askenázi zsidó származású emberek száma Magyarországon eléri a 130 000-et. Ez a szám jelentősen magasabb a korábbi becsléseknél.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A DNS-vizsgálatban részt vevők egy része számára nagy meglepetés az eredmény, de nagy meglepetés a demográfusok számára is[/perfectpullquote]

– mondta Daniel Sztacki.

Egy lázadás margójára: Őrségváltás az izraeli kultúrában?

A kultúrharc gyökerénél fogva politikai természetű. Akkor üti fel a fejét, ha egy közösség olyan kérdésekre keresi a választ, hogy honnan jöttünk, hová is tartunk, miképp tekinthetünk magunkra. A kultúrkampf nem választható el a politikumtól. Izrael példája mutatja be a kultúrharc természetét.

“A holokauszt után sok magyar túlélő vándorolt ki Izraelbe, köztük olyanok, akik közéleti és szellemi vezetőkké váltak, akik nagy befolyással voltak a fiatal Izraelre: Efraim Kishon, Mose Stern kántor, Zeév és Dosh karikaturisták, Tomi Lapid és még sokan mások. De Magyarországon továbbra is aktív zsidó közösség maradt, amelyhez számos izraeli vállalkozó csatlakozott az évek során, a Szovjetunió összeomlása után. Azonban az intenzív antiszemitizmus miatt, amely mindig is jelen volt Magyarországon, és az utóbbi években fokozódott, általános volt az a vélemény, hogy az országban alig ötvenezer zsidó van” – írta kommentárjában a ynet.

Noha a 2013. évi népszámlálásnál csak 10 965-en vallották magukat zsidónak, Kovács András professzor becslése szerint a valóságban 73-138 ezer között van az egy zsidó szülővel rendelkezők száma, ami egyezést mutat a MyHeritage genetikai teszteken alapuló következtetésével – derül ki a cikkből.

Zsidó Vallás

Egy, a tesztet elvégző – a hetvenes éveiben járó – budapesti lakos, aki csak nevének kezdőbetűit árulta el a ynetnek, azt mondta, eddig úgy tudta, hogy gyermekként katolikusnak keresztelték meg.

A teszt eredményeinek kézhezvételekor megdöbbent, mert kiderült, hogy 100 százalékban zsidó, pontosabban 98 százalékban askenázi és két százalékban spanyol zsidó származású.

“Soha nem vettem részt zsidó szertartásokon, és jelenleg megpróbálom megemészteni az eredményt” – mondta. “A családomban senki sem beszélt zsidó gyökerekről. A szüleim a felelősek azért, hogy nem zsidóként nőttem fel, másrészt megértem a döntésüket, mert apám oroszországi munkatáborban volt” – tette hozzá.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.