A nők sok mindenre képesek, akár egyszerre is. Ilyen lehet a magassarkúban futás és a gyerek melletti tevékenységek elvégzése.

A tudomány szerint minden nőnek van olyan szuperereje, ami a férfiaknak nincs: meg tudják különböztetni a különféle színárnyalatokat, erősebb az immunrendszerük, intuitívabbak, empatikusabbak, mint a férfiak. Rendelkeznek a veszélyérzékelés egyedülálló képességével, és látszólag könnyedén képesek egyszerre több dologgal is hatékonyan foglalkozni.

A következő fotók a nők egyedülálló képességeit mutatják be, egyszerre szemléltetve az erőt és a nőiességet.

Lefutni a maratont magassarkúban

A Nok Szupererereje 1

A magassarkúban való járás olyan képesség, ami a férfiakban sosem lesz meg, de a nők még maratont is képesek futni magas sarkakon. Irene Sewell, az egykori táncosnő világrekordot állított fel azzal, hogy 43 km-t futott le magassarkú cipőben. 7 óra 28 perc alatt teljesítette a maratoni távot.

Igazi Pókemberré változni

A Nok Szupererereje 2

Ennek a nyugat-afrikai kisvárosból származó lánynak a szuperereje, hogy játszi könnyedséggel képes megmászni bármilyen sziklát és falat. Ezt a képességet a kismajmától, George-tól tanulta gyerekkorában. Ma már visszavonult profi sziklamászó, de motiváló beszédeivel továbbra is inspirál másokat.

Sportosnak maradni még egy baba mellett is

A Nok Szupererereje 3

A mama-baba jóga az elmúlt években hihetetlenül népszerűvé vált. Megmutatja, hogy lehetséges edzeni még egy kisgyerek mellett is. Kikapcsolódás a mamának és a babának is, és bizonyítja, hogy a nők egyszerre több dologgal is tudnak foglalkozni. Gondolj csak bele, mennyire nehéz lehet a gyakorlatra koncentrálni, mikor valaki éppen a lábujjadat rágcsálja.

 

Összetörni az autókat és lefullasztani a számítógépet egy autós játékban

A Nok Szupererereje 4

A szupererő visszafelé is működik. Kutatások szerint a nők többször buknak meg az első forgalmi vizsgán, és általában elismerik, hogy a párjuk jobb sofőr. Ez pedig még abban az esetben is igaz, ha nem valódi autókról van szó. Ugyanakkor, a kutatók egyetértenek abban, hogy a nők jobban törekednek a közlekedésben a biztonságra, és óvatosabbak a vezetésben.

 

Világrekorder sarkvidéki felfedezővé válni 4 gyermekes anyukaként

A Nok Szupererereje 5

Ann Daniels az élő bizonyítéka annak, hogy az emberek képesek bármit elérni, amit csak akarnak. Ő az első nő a történelemben, aki eljutott az Északi- és a Déli-sarkra is. Ezt a teljesítményt pedig még inkább lenyűgözővé teszi a tény, hogy az első útján mindenféle tapasztalat nélkül vett részt, miközben hármas ikrei csak 18 hónaposak voltak.

 

Szépnek lenni bármi áron

A Nok Szupererereje 6

Kapcsolódó cikk

Az arcmaszkokat egy bizonyos ideig fenn kell hagyni. Ez a szépségápolási rituálé azonban nem akadályozza meg a nőket a napi feladatok elvégzésében, legyen szó a gyerekvigyázásról vagy éppen a számítógépes játékról.

Ragyogni bármilyen életkorban

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Helen (@baddiewinkle) által megosztott bejegyzés

Helen van Winkle 87 éves korában lett Instagram-sztár. Ekkor hozta létre a saját brandjét úgy, hogy közben nem félt attól, hogy túl provokatív vagy feltűnő lenne, vagy netán nagy port fog kavarni. Az egész azzal kezdődött, hogy a dédunokája posztolt egy fotót róla az Instagramon, ami vírusszerűen terjedni kezdett. Helen ma már olyan prominens eseményeken jelenik meg, mint az MTV Movie Awards, és több millió nőt inspirál, hogy soha ne hagyják el magukat, még akkor sem, ha a 90 felé közelítenek.

Törődni a bolygó jövőjével még akkor is, ha kicsúfolnak

A Nok Szuperereje 8

Nadia igazi harcos. Az iskolából hazafelé vezető úton elkezdett szemetet gyűjteni, és rövid idő alatt 2 konténernyi műanyag hulladékot szedett össze. Az iskolatársai nem értékelték az erőfeszítéseit, és elnevezték őt a “Szemetes Lánynak”. Története azonban inspirálólag hatott egy jóval nagyobb közösségre, így ma már nem csak külön támogató csoportja van a Facebookon, de egy szuperhős rajzfilmfigurát is készítettek róla.Története azonban inspirálólag hatott egy jóval nagyobb közösségre, így ma már nem csak külön támogató csoportja van a Facebookon, de egy szuperhős rajzfilmfigurát is készítettek róla.

 

Egyszerre lenni egy űrsikló parancsnokának és anyának

A Nok Szuperereje 9

Eileen Collins volt az első női pilóta és az első női űrsikló-parancsnok. 2006-ban hagyta ott a NASA-t, egy 16 éves karrier és 4 űrutazás után, hogy több időt tölthessen férjével és 2 gyermekével. A vele készült interjúkban azt tanácsolja az embereknek, hogy álljanak elébe a legnagyobb kihívásoknak, és soha ne féljenek a bukástól.

Több feladat végzése egyszerre

A Nok Szuperereje 10

Tudományosan bizonyított, hogy a nők sokkal jobbak a többfelé figyelésben, és kevésbé zavarodnak össze a különböző feladatok végzése közben. A szoptatás közbeni sminkelés jó példa erre.

Terhesnek lenni és szülni

A Nok Szupererereje 11

Életet adni a nők legnagyobb szuperereje. A fenti képet a 3 gyermekes spanyol blogger, Laura posztolta magáról 4 nappal az ikerszülése előtt.

A cikk a Bright Side angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

hollandia-eutanazia-gyermek-sophie-hermans-2026

Eutanázia Hollandiában: „Súlyos, gyógyíthatatlan állapotban volt!” – Először segítettek halálba egy 12 évesnél fiatalabb gyermeket

Gyermekeutanázia Hollandiában egy olyan visszafordíthatatlan orvosi lépést jelentett 2025 végén, amely alapjaiban rázta meg a társadalom etikai és jogi határait az évtizedek óta tartó viták után. Vajon milyen mély, eltitkolt szenvedés vezethetett oda, hogy a történelem során először alkalmazzák a legszigorúbb életvégi protokollt egy 12 évesnél fiatalabb betegen?

katasztrofavedelem-budapesti-vihar-viharok-tuzoltok-2026

„Három autóra zuhant!” – Elképesztő videón a fővárosban pusztító vasárnapi ítéletidő

A Katasztrófavédelem, a budapesti vihar és a tűzoltók azonnali beavatkozása áll a hétvégi eseményekről szóló hivatalos jelentések középpontjában. A vasárnap délután Budapestet elérő viharos időjárás jelentős károkat okozott a főváros több pontján, ezért az egységeknek igen rövid idő alatt rendkívül sok helyszínre kellett kivonulniuk a riasztások nyomán. A hirtelen lecsapó zivatar miatt a segélyhívó központok folyamatosan fogadták a lakossági bejelentéseket.

idojárás-előrejelzés-ma-2026-felhőszakadás-eső

„Vége a nyugalomnak!” – Országos riadót rendeltek el az érkező égi háború miatt – Időjárás-előrejelzés ma

A vihar, a HungaroMet előrejelzése és a felhőszakadás tartja lázban az országot a hét utolsó napján. Vasárnap délutántól ugyanis több hullámban érkező, helyenként heves zivatarok csapnak le a hazai tájakra, miközben a hőség napközben még a 31 és 37 fok közötti tartományban tetőzik. A megérkező csapadék minden megyében elsőfokú riasztást vont maga után.

e-roller-ittas-vezetes-1-8-millio-buntetes-jogsi-bevonas-2026

„1,8 milliós büntetés egyetlen esésért a rendőr előtt!” – Brutális árat fizetett az ittas e-rolleres

Sok gyanútlan e-rollerest éri hatalmas meglepetésként, amikor kiderül, hogy egy ittas rajtakapás esetén a rendőrség egyáltalán nem egy ártalmatlan biciklistaként, hanem egy felelőtlen autóvezetőként kezeli őket az eljárás során. Egy friss és megdöbbentő eset tökéletesen rávilágít arra a súlyos joghézagra, hogy miközben a KRESZ papíron még mindig nem ismeri az egyre népszerűbb elektromos rollereket, a hatóságok a fokozódó társadalmi felháborodás nyomására már kíméletlen szigorral, milliós bírságokkal sújtanak le a balesetet okozókra.

m1-autopalya-baleset-toltestava-kamion-kisbusz-tragedia-2026

Nyolc emberi életet követelt a hajnali pokol az M1-es autópályán: elalvó sofőrök rohanhattak a halálba

Felfoghatatlan tragédia rázta meg az országot péntek hajnalban, miután két egymást követő tömegszerencsétlenségben nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán. A hatóságok elsődleges vizsgálatai szerint a végzetes ütközéseket a volán mögötti elalvás okozhatta, ám a háttérben meghúzódó koncessziós tényezők egy sokkal komolyabb állami vizsgálat elindítását vetítik előre.

christian-eriksen-osszeeses-ujraelesztes-kardiologia-sportpszichologia-2026

Dráma élő adásban: Itt a videó, amikor Christian Eriksen összeesett – kiderült az oka, kísért a 2021-es tragédia, azonnal kórházba szállították a dán klasszist

Pontosan 5 évvel a futballtörténelem egyik legdrámaibb pillanata után a sportvilág már nem csupán egy csodával határos túlélésként tekint a 2021-es Európa-bajnokságon történtekre. A pályán összeeső dán klasszis sokkoló esete egy teljesen új korszakot nyitott a prevenciós sportkardiológiában, a hordható okostechnológiák alkalmazásában és a sportpszichológiában egyaránt.

kammerer-zoltan-god-akkumulatorgyar-zajszennyezes-samsung-2026

Kiszivárgott a botrányos hangfelvétel, már a fideszes gödi polgármester szerint is van baj az akkugyárral: „Még a halottak is felébrednek”

Fordulat állt be a gödi akkumulátorgyár körül kialakult pattanásig feszült helyzetben, miután a kormánypárti támogatással megválasztott polgármester is hivatalosan elismerte a gigaberuházás okozta elviselhetetlen környezeti terhelést. A településvezető a legfelsőbb szintekhez fordult beavatkozásért, miközben a helyiek szerint az éjszakai zajszennyezés már a fizikai elviselhetőség határait súrolja a lakott területeken.

eltex-kft-salgotarjan-akkumulator-hulladek-salgo-patak-szennyezes

„Azt állították, üres a telep, de…” – Kiszivárgott képek buktatták le az Éltex Kft. salgótarjáni akkumulátortárolóját

Súlyos környezetvédelmi és hatósági ügy borzolja a kedélyeket Salgótarjánban, miután a nyilvánosságra került fényképek tanúsága szerint akkumulátor-hulladékot tárolnak az Éltex Kft. helyi telephelyén. Bkar a vállalat vezetése korábban határozottan tagadta, hogy hulladékkezelési tevékenységet végeznének a területen, a csomagolásokon jól látható feliratok ellentmondanak a hivatalos közleményeiknek.

idojaras-elorejelzes-ma-hidegfront-nagy-eso-zivatar-magyarország-junius

„Ekkor jön csak igazán a java…” – Meteorológusok figyelmeztetnek: brutális fordulatot vesz az időjárás! Mutatjuk, mikor mossa el az eső az országot

Megérkezett az ország fölé a jelentős csapadékot hozó hidegfront, amely hétfőn már országszerte záporokat és zivatarokat okozott. Bár a hét elején elsősorban elszórt viharokra kell számítani, a meteorológusok arra figyelmeztetnek, hogy a java még hátravan, és szerdán országosan is kiadós esőzések várhatók.