Az évenként megrendezett Anthony Burgess verseny a kiemelkedő tehetségű új publicisták számra ad lehetőséget.

Az Anthony Burgess publicisztikai díj egymillió forint értékű fődíjjal kecsegtet

A The Observer által indított Anthony Burgess-díjat 2012-ben hozták létre, a Gépnarancs írójának, Anthony Burgess-nak a tiszteletére. Az elismerés a brit művészetkritikusok és elemzők legnívósabb díja, amely a következő írógenerációt inspirálja, írja a The Guardian.

Anthony Burgess2
Anthony Burgess / Fotó: Ulf Andersen

Burgess érdeklődési köre igen széles volt, így a pályaművek tekintetében sincs különösebb korlátozás. A díjra egyaránt lehet pályázni albummal, könyvvel, koncerttel, kiállítással vagy filmmel, live streammel vagy televíziós showműsorral foglalkozó írással. Mindezeken felül pályázati anyag lehet bármi, ami életteli és gondolatébresztő írásra készteti az alkotóját.

November 30-ig várják a pályaműveket

A zsűritagok friss munkákat várnak, amelyek 2019. szeptember 1. után születtek. Arra számítanak, hogy az utóbbi hónapok eseményei szintén rányomják hatásukat a pályaművekre és lesznek olyanok, akik a pandémia és karantén kultúrára fókuszálnak majd. Az első publicisztikai díj nem kevesebb mint 3 ezer font, továbbá a díjazottak írásai nyomtatásban is megjelennek az Observer New Review című kiadványban, illetve a The Guardian online felületén. További két helyezett pedig 500 fontban részesül, és az ő írásaik szintén megjelenést kapnak online. Az elmúlt évek győzteseinek listája itt olvasható.

Az online térbe átrakott Irodalom Éjszakája 2020 témája a titkok

A résztvevő országok – Ausztria, Belgium (Vallónia-Brüsszel), Bulgária, Csehország, Észtország, Finnország, Franciaország, Hollandia, Izrael, Japán, Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svájc, Szlovákia és Törökország – egy-egy szerzőjének műveiből színészek olvasnak fel részleteket, hagyományosan az irodalomhoz nem feltétlenül kötődő vagy kevéssé ismert, különleges helyszíneken.

Idén a zsűritagok között a The Observer művészeti szerkesztője, Sarah Donaldson és a Nemzetközi Anthony Burgess Alapítvány vezetője, Will Carr lesznek. A pályázattal kapcsolatos további információkat itt találhatsz, a nevezési határidő 2020. november 30.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.