Néhányatoknak talán ismerősen csenghet Baddie Winkle neve. Ő az a 89 éves idős asszony, aki extravagáns stílusával hatalmas népszerűségre tett szert az Instagramon.

Baddie Winkle 1928-ban látta meg a napvilágot az Egyesült Államokban. Élete az idősekre jellemző mederben folyt: piacra járt, bevásárolt, és törődött unokái sorsával, egészen 2014 áprilisáig. Unokái segítségével a mai fiatalokra jellemző ruhadarabokat aggatott magára, amelyet fotókon örökítettek meg, és töltöttek fel a világhálóra. Az idős asszonynak mindez annyira megtetszett, hogy nem nyomta meg a képzeletbeli stop-gombot. Egyre több színes dolgot, karika fülbevalót, csőtopot vett fel a legmenőbb áruházakból, és mindegyik ruhadarabban pózolni kezdett.

Az Instagram szinte felrobbant Baddie Winkle-től: rövid időn belül több millióra rúgott követőinek száma, stílusát pedig előszeretettel másolta le Miley Cyrustól. Népszerűsége azóta is töretlen, szerepelt már az MTV Music Awards-on, videoklipekben, reklámokban, és még egy könyvet is kiadott, amelynek a Guide to Life címet adta. Baddie Winkle életfilozófiájának középpontjában a kortalanság, fiatalság és az élet élvezete áll. Könyvében is javarészt ezekre tér ki, és látja el tanácsokkal főként fiatal olvasóit. Úgy gondolja, hogy sosem késő rájönni, kik vagyunk, mit szeretnénk, és új fejezetet nyithatunk az életünkben, a változtatás elsődlegességét fókuszba emelve.

[vc_column][td_block_ad_box spot_id=”custom_ad_3″ spot_title=”Hirdetés” tdc_css=””][/vc_column]

Az extravagáns bevállalós stílus azonban nem tetszhet mindenkinek. Az idős asszonyt számos negatív kritika érte polgárpukkasztó viselkedése és kinézete miatt, amelyre ő csak újabb képáradattal válaszolt, amelyeken szivárványszínű műszempillákkal pózolt.

Az, hogy a mi egyéni társadalmi normánknak mi felel meg, azt döntse el mindenki. Bár mi biztosan visszafordulnánk, és szemöldök ráncolva tekintenénk egy hasonló kinézetű nagymamára, ha szembe jönne velünk az utcán. Neked bejön Baddie stílusa?

#instagram | #twitter

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.