Huszonöt éve, 1993. június 19-én hunyt el Sir William Golding Nobel-díjas angol író, A legyek ura szerzője.
Anglia legnyugatibb megyéje, Cornwall egy kis falucskájában, St. Columb Minorban született 1911. szeptember 19-én. Apja iskolaigazgató volt a délnyugat-angliai Marlborough-ban, fia is itt végezte iskoláit. Golding 1930-tól az oxfordi Brasenose College-ban tanult, először két éven keresztül természettudományt, majd angol irodalmat, ekkoriban már maga is írogatott. 1934-ben publikálta első kötetét, egy versgyűjteményt, amely minden visszhang és elismerés nélkül maradt. 1935-ben, a diploma megszerzése után egy kis wiltshire-i színház dramaturgja lett, de belekóstolt a színészetbe és a rendezésbe is. 1939-ben Salisburyben, a Bishop Wordsworth’s Schoolban kapott tanári állást. A második világháború idején a haditengerészetnél szolgált cirkálókon, rombolókon, aknaszedő hajón, szemtanúja volt a Bismarck német csatahajó elsüllyesztésének, 1944-ben részt vett a normandiai partraszállásban is. A háború után visszatért Salisburybe tanítani, s itt is maradt egészen 1960-ig.
Negyvenhárom éves volt, amikor megjelent első regénye, A legyek ura, amellyel méltán tett szert világhírnévre. A különös történet fogadtatása azonban korántsem volt egyértelmű: a Faber and Faber kiadó lektora lesújtó véleménnyel volt a kéziratról, vacaknak, unalmasnak és értelmetlennek, képtelen és érdektelen képzelgésnek tartotta. Amerikában viszont óriási sikert aratott a regény, amely egy lakatlan szigetre vetődött maroknyi angol iskolásfiú elvadulását, embertelen, barbár ösztöneinek felülkerekedését ábrázolja megrázó erővel. 1962-ben a regényből film is készült, a neves angol rendező, Peter Brook vitte vászonra a történetet. A legyek ura után Golding szinte évente jelentkezett új regénnyel: 1955-ben írta meg a neandervölgyi korban játszódó Utódokat, 1959-ben a Szabadesést, mely egy német fogolytábor, egy börtön és egy idegszanatórium szorongató világát ábrázolja, 1960-ban a Ripacs Martint, mely egy sziklára sodort tengerész haláltusáját írja le.
A hatvanas évektől kezdve visszavonult a tanítástól, az írásnak szentelte minden idejét, a modern ember háború utáni gondjait, tévelygéseit fogalmazta meg a klasszikus regény eszközeivel. 1967-ben megírta A piramis című regényét, majd tizenkét év hallgatás, a pihenés esztendei következtek. Megjelent ugyan novelláinak és válogatott esszéinek kötete, de regénnyel csak 1979-ben jelentkezett újra. A látható sötétség korunk fájdalmas és komor látomása, egy fiú története, aki szörnyű égési sérüléseket szenvedett a londoni német légitámadások során. Későbbi alkotásai között szerepel egy trilógia, a To the Ends of the Earth, melynek Beavatás című darabja Booker McConnell-díjat kapott.
1983-ban “regényeiért, melyekben mítosz és valóság ábrázolásával fejezi ki az emberi lét feltételeit napjainkban”, megkapta az irodalmi Nobel-díjat, 1988-ban pedig II. Erzsébet lovaggá ütötte, így kijárt neki a Sir megszólítás. Utolsó éveiben teljes visszavonultságban élt feleségével és gyermekeivel cornwalli otthonában, itt halt meg szívelégtelenségben 1993. június 19-én. Utolsó regénye, a hellén kor hanyatlásának idejét felelevenítő Kígyónyelv posztumusz jelent meg. Golding Anglia utolsó klasszikus gondolkodású írója volt, nem érdekelték a legújabb történések, minden munkájában a végső emberi létkérdések foglalkoztatták, az emberi tettek értékét és következményeit, a gonoszság és megszállottság gyökereit kutatta.
