
Baukó Éva visszamondta az Ázsia Expresszt! Ezt lépte rá a TV2
Minden eddigi évadnál nagyobb találgatás övezi az Ázsia Expressz hatodik szériáját.
Hálás vagyok a túlsúlyomnak, mert a hangom mellett ez tett sikeressé. Ha változtatni szeretnék, egyedül nekem van jogom hozzá, hogy ezt a döntést meghozzam, olyan tempóban, ahogy én akarom.
“Nincs senkinek, még a családodnak sem joga, hogy sürgessen ebben a kérdésben.”
Amikor a gyomorbypassműtét után leadtam harminc kilót, majd önerőből további húsztól is megszabadultam, megtapasztaltam, hogy milyen, amikor másképp néznek rád a férfiak, és úgy szemlélik a külsődet, mint a húspiacon.
“Nem volt jó érzés, hiányoztak a plusz kilók, a védőburkom. Ekkor rájöttem, a tökéletes alkatú nők élete sem egyszerű a sok szexista megjegyzés közepette. Ezért nem szabad róluk és senkiről sem ítélkezni” – mondta az énekesnő.
Kapcsolódó cikk
Elkeseríti, hogy az emberek politikai hovatartozás miatt ítélik meg egymást.
Minden eddigi évadnál nagyobb találgatás övezi az Ázsia Expressz hatodik szériáját.
Rákóczi Feri lánya még csak 10 éves volt, amikor elkezdte hangoztatni, hogy nem szeretne Magyarországon lakni, mert itt szerinte szomorúak és gonoszak az emberek.
Rujder Vivien a törökverő Hunyadi János feleségét alakítja a Hunyadi című sorozatban.
Drámai fordulatot hozott a TV2 sikerműsorának keddi adása.
A Hunyadi-sorozatban nemegyszer kellett levetkőznie a színészeknek egyes intim részekhez vagy ágyjelenetekhez.
Két és fél millió forintot kellene fizetnie annak, aki egy napra szeretne Jakupcsek Gabriella asszisztense lenni.
Kiara Lord már az első pillanatban kitette az indexet a tekintetben, hogy tőle bizony kizárólag a nyers őszinteséget hallhatják majd a nézők, ami a szívén, az a száján.
Alföldi Róbert a Facebookon osztott meg egy bejegyzést, amiben hangsúlyozta, a gyerekeket nem a Pride-tól kell megvédeni, hanem „a magyar valóságtól.”
Várkonyi Andrea: “Sosem kapaszkodtam senkibe”.
Ezt azért nem gondoltuk volna.
Történelemhamisítással vádolják a sorozatot.
Úgy érzi, megterhelőek számára a farm körüli munkák.
Hiába ölelték egymást a Farm VIP-ban, az csupán a műsor kedvéért volt.
A ValóVilág korábbi győztese úgy véli, a börtönben töltött két évének köszönheti, hogy türtőztetni bírta magát a nigériai mulatós előadóval vívott szócsatájakor.
A Kőgazdag fiatalok szókimondó sztárja nem tűri, hogy kritizálják, ócsárolják és nyilvánosan megalázzák.
Koránt sem volt egyszerű idáig Borbás Marcsi élete, ugyanis négyszer menekült meg a halál torkából.
A tavaszi napéjegyenlőség spirituális jelentőségéről emlékezett meg közösségi oldalán Tóth Gabi.
Ismét gyűlést tartottak a Farm VIP legújabb évadában, s mivel ezúttal a Sárgák bukták el a termelési feladatot, így tőlük kellett távoznia valakinek.
Először mesélt arról, hogy 2024-ben sztrókot kapott.
Az 1960-as évek vége óta jelen volt a magyar zenei életben, főként lakodalmas, illetve mulatós dalairól ismert.
Ahogy azt előre eltervezte, a tanyasi reality ötödik évadának emlékezetes szereplője lett. Mint mondja, unatkozni nem akart, nagy port kavarni azonban annál inkább.
Még a távozása előtt vették fel az adásokat.
Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence megosztották a legutóbbi élményeiket.
Hamar véget ért Nagy Feró és Molnár Anikó számára A Nagy Duett.
Aureliót nagyon megviselte Blága Tünde távozása a Farm VIP-ből, és nyilvánosan is hangot adott csalódottságának.
A rajongásig imádta a lányát az 55 évesen elhunyt Bényi Ildikó: igazi cinkostársak, barátnők voltak az anya-lánya kapcsolatuk mellett.
A Fővárosi Törvényszék 2024. március 26-án hozott ügydöntő határozatot az ismert filmproducer, P. Koltai Gábor ügyében.
Egyre nehezebb döntést hoznia a zsűrinek és a nézőknek.
A zsűri szóhoz sem jutott!
Apukájának szurkolt a nézek között Gáspár Evelin.
A Nagy Duett zsűritagjának beszólása óriási hullámokat vetett.
„Apaként, férfiként mi képesek vagyunk önmagunkon erőt venni és a gyermekünkért képesek vagyunk akár önmagunkon is túlnőni” – mondta.
„Annyira magas lóról beszélt, hogy letettem a mikrofont, és azt mondtam, hogy én nem vagyok sem a beosztottja, sem az öcsikéje.”
A Nagy Duett első adásában a zsűri nem fukarkodott a kritikákkal és beszólásokkal, különösen a modell és rapper mestere produkciója után.
Annak ellenére, hogy a Farm VIP forgatása óta már hónapok teltek el, a szereplők közötti feszültségek korántsem csillapodtak.