Tóth Vera azzal kapcsolatban osztotta meg a gondolatait, hogy a politikai hovatartozás szétszakítja a magyar társadalmat.

Tóth Vera is csatlakozott a magyar hírességek sorához, akik elmondták véleményüket a 2022-es országgyűlési választásokról, írja a 24.hu

Tudom, hogy minden választási évben élesebb a feszültség, de mégsem tud olyan erősen hatni rám, hogy párt-hovatartozás alapján ítéljek meg másokat, mert szeretem az embertársaimat, látom a lelküket, még akkor is, ha ők már nem képesek ezt visszafelé, ugyanígy érezni

– írta az énekesnő, majd hozzátette, “A média ontja az érveket, ellenérveket. Ez a dolga, sosem lesz egy világbékét előidéző felület, de kaphat belőle mást is az ember, attól függ, mit vesz észre. Egy nehéz, vírusos időszak után és a szomszédos háború miatt félünk, változó a hangulatunk, frusztráltak vagyunk, nem tudjuk mit kezdjünk a fura, idegen energiákkal, ezért azt az utat választjuk, hogy egymást bántjuk.”

Tóth Vera úgy gondolja, helytelen, hogy a politikai hovatartozás miatt ítéljük el egymást, és azt fejtette ki, hogy különböző formákat ölthetnek nézeteink. 

Szégyen, ami az országunk társadalmával, az emberek között történik. Szégyen, ahogy sokszor viselkedünk.. Hagyjuk, hogy a »hovatartozás« kérdése és a sok külső hatás erőszakot váltson ki belőlünk

– fogalmazott. “Én hiszem, hogy ezt intelligensen is lehetne művelni, valahogy higgadtnak kellene maradni, de tudom, hogy ez bonyolult, érzékeny kérdés és most sokan nevetnek rajtam. Mégis bizakodó vagyok és naív gondolatokat dédelgetek: Talán egyszer, megint együtt ülünk és jókat nevetünk politikamentesen, vagy politizálva, de szeretettel, egy jó bor társaságában, mert valamikor, egy közeli galaxisban tényleg képesek voltunk erre. Persze tudom, hogy ez csak álmodozás, de titkon mégis, ezért imádkozom” – zárta gondolatát.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet