Jakupcsek Gabriella fiatalon lett anyuka, így már két unokája is van, a harmadik is úton van. Bevallása szerint nem jut annyi ideje az unokázásra, mint amennyit szeretne.

Jakupcsek Gabriellának jelenleg nincsen saját műsora, de a könyvírással, illetve a különböző tréningekkel és tanácsadásokkal – amelyeket a vállalkozása keretében végez –, sok ideje megy el, így csak akkor marad ideje az unokákkal foglalkozni, amikor gyerekei már otthon vannak, írja a Blikk. Elmondása szerint emiatt kevesebbet találkozik a kicsikkel, mint szeretné, de összességében nem elégedetlen.

A műsorvezető fiai már 40 év körüliek, és 14 évvel ezelőtt, Jakupcsek lányának születésekor költöztek ki a családi fészekből. Azóta már saját családot alapítottak, és szándékosan költöztek édesanyjuk közelébe, így a nagymama könnyedén tudja meglátogatni unokáit és gyermekeit, amikor azok hívják. Elmondása szerint nem akarja ráerőltetni magát fiaira, csak akkor megy, amikor hívják, és a gyerekek által megszabott szabályokat is mindig követi, amikor ő vigyáz az unokákra.

Betartom a játékszabályokat akkor is, ha nem feltétlenül értek velük egyet. Példának okáért van egy olyan mesekönyv, amiből csak azért nem olvasok fel, mert arra a fiamék megkértek.

“A tévénézésre is drasztikus feltételek vonatkoznak, ezt is elfogadom. Úgy adom át a gyerekeket, ahogy átvettem. Ha azt mondják, aznap már nem ehet édességet, akkor még egy kocka csokit sem török neki, bármennyire szépen néz rám. Mindemellett úgy gondolom, nem kell a nagymamákat rendszabályozni. (…) És el sem tudom mondani, mennyire élvezem, hogy mindig újrakezdődik a babás, kisgyerekes időszak” – árulta el a műsorvezető.
Az unokák érkezése óta a karácsony is megváltozott a családnál, már a 24-ét mindenki külön, a saját otthonában tölti, és csak karácsony másnapján és harmadnapján ülnek össze ebédelni. “Régen nem így volt, amíg a fiúk fiatalabbak voltak, minden nagyobb ünnepet a volt férjemékkel és a keresztanyjukkal, Molnár Piroskával töltöttük, de ez pár éve változott.”

Méghozzá azért, mert a karácsony már nem a mi gyerekeinkről, hanem az ő gyerekeikről szól. Felnőttek, lettek saját hagyományaik, amikhez ma már mi alkalmazkodtunk

– magyarázta a tévés, majd hozzátette, “változtak az idők, mi magunk is, de kaptunk unokákat, akiknél nagyobb ajándékot el sem tudok képzelni”.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

dudas miki edesapja temetes

Titokban eltemették Dudás Miki édesapját – kép

Dudás Miki édesapját, Dudás Istvánt tavaly augusztus végén bokszolók verték félholtra. A férfi az esetet követően hónapokig kómában feküdt, de hiába küzdöttek az életéért. Családja úgy döntött, hogy teljes titokban helyezik végső nyugalomra.

radics gigi betegsege nagy duett 2025

Egy éve titkolja súlyos betegségét Radics Gigi

Az énekesnő a Titkok Ramónával című műsorban tett megdöbbentő bejelentést, hiszen most beszélt először súlyos betegségéről, amit már egy éve titkol a nyilvánosság elől. Radics Gigi azt is elárulta, már a műtéten is túl van, de nagyon megviselte őt ez az időszak.