Jakupcsek Gabriella a Péntek Esti Partizán vendége volt, beszélt a metoo-mozgalomról, a Demcsák-ügyről és az etikusságról.

Az elején vagyunk még

„A metooval szerintem mi még sokat fogunk foglalkozni, annak még nagyon az elején vagyunk, és rettenetesen mellémennek a dolgok. Tehát a férfiakat azért kiheréli ez a metoo” – kezdte az üggyel kapcsolatban Jakupcsek Gabriella. Hozzátette, hogy nem az a baj, hogy kiborulnak a dolgok, hanem hogy nem kezeljük helyén őket – írta a Blikk.

Egyelőre a pálcatörés van, és azért az ember ilyen is meg olyan is. Lehetetlenné tesz sok mindent a kommunikációban. Ez a szabályrendszer, amelyben mi megpróbálunk most píszík lenni, erről is kéne beszélgetni. Ez megöli az összes humort, vonzalmat, az élcelődést, erről többet kéne beszélni

– magyarázta a műsorvezető.

Mint kiderült, Jakupcsek korábban Kerényi Miklós Gáborral készített egy interjút, akire akkor túlélőként hivatkozott a műsorában.

“Ő tulajdonképpen a ruháját szaggatta ebben a műsorban szó szerint. Ezt továbbra is feszegetem, hogy erről az egész metoo-ról kell beszélni és annak összes áldozatáról kell beszélni. Ő ezt az utat választotta, hogy ezerszer kér bocsánatot” – mondta Jakupcsek, majd rámutatott, hogy teret kell adni valaki bocsánatkérésének, ő így dolgozza fel azt, amit tett.

Az egyoldalúság a kérdés

Akkor Kerényi belátta, hogy tévedett, és elismerte, hogy a történetek azért egyoldalúak, mert nem mindenki képes arra, hogy nyilvánosan konfrontálódjon.

Azt nem tudom, de remélem, hogy megszólalhatnak. Abban bízom, hogy megszólalhatnak, és mindenkit bátorítanék is, hogy megszólaljon

– felelte Gulyás Márton kérdésére, miszerint a magyar média tett-e eleget egy biztonságos környezet megteremtéséért.

Az interjú akkor készült, amikor Demcsák kilépett egy bántalmazó kapcsolatból. Akkor az egyik fő kérdés az volt, hogy miért nem lépett ki a bántalmazó kapcsolatból előbb és, hogy mennyire nehéz is ez. Bár Jakupcsek szándéka segítségnyújtó és megértő volt, végül nem sikerült megérteniük egymást Demcsákkal.
Mi nem tudjuk hogy ebben a kapcsolatban mi történt. Valójában most se tudjuk, szerintem – mondta Jakupcsek.
Neki arról nincsenek kétségei, hogy Demcsákot bántalmazták, csak arra volt kíváncsi az interjúban, hogy valaki egy ilyen helyzetben miért nem lép ki a kapcsolatból, és viszi a gyerekeit is, ahogy például hasonló esetben ő is tenné.
Amikor azt kérdezte Gulyás, hogy etikus volt-e így képernyőre engedni az interjút a zaklatott Demcsákkal, Jakupcsek azt felelte:„Ebből nagyon nagy vitám volt. Azt az álláspontot képviseltem, hogy nem.”

Kapcsolódó cikk

000 Ux2Qy

Tálalási tippek a #metoo-hoz – Mert nem mindegy: iszogató pár vagy két részeg állat

A Harvey Weinstein-botrány óta az internet felrobban a szexuális zaklatásokat feldolgozó történetektől, a nők elnyomása elleni mozgalmaktól és a férfiakat köpködő posztoktól. Boldog-boldogtalan előáll egy inzultálós storyval. Már azt sem tudjuk, elhiggyük-e a rengeteg kegyetlen és kétségkívül felkavaró történetet vagy sem. Itt az ideje, hogy mi is kicsit körbejárjuk a témát, és megnézzük, mi ez az egész!

Elolvasom a cikket »

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.