Négy részletben követjük a történetet.
Ottó – egy fedőnév a volt jegybankelnök múltjából
Surányi György neve több mint négy évtizede jelen van a magyar gazdaságpolitikai életben. Dolgozott a Kádár-rendszer utolsó éveinek reformműhelyeiben, az Antall-kormány idején a jegybank élére került, majd a Horn-kormány alatt ismét ugyanazt a tisztséget töltötte be. Kevés magyar közgazdász pályafutása ível át ennyi politikai korszakon.
A november 4-én nyilvánossá tett Nyitott Akták adatbázisában azonban egy eddig kevéssé ismert név is felbukkan mellette: Ottó. A mágnesszalagos állambiztonsági nyilvántartásban szereplő bejegyzés különösen érdekes, mert nemcsak a volt jegybankelnök személyazonosító adatait tartalmazza, hanem a „04 – foglalkoztatott hálózat” besorolást is. Ez a kommunista politikai rendőrség saját kategóriarendszerének egyik megjelölése volt.


